Zuzana Čaputová nem indul a jövő évi államfőválasztáson
Zuzana Čaputová államfő nem indul a jövő évi közvetlen köztársaságielnök-választáson.

Döntését kedden jelentette be az elnöki palotában.
Az államfő azt mondta, fel kellett mérnie az erőforrásait a következő hat évre, és úgy ítélte meg, hogy nem lenne elég ehhez az ereje.
Ezt a döntést az egyik eddigi legnehezebb döntésnek nevezte, amit életében eddig meghozott.
Ahhoz azonban, hogy az ember ne okozzon csalódást az kell, hogy teljes elkötelezettséggel és erővel végezze ezt a munkát. Ellenkező esetben megtörténhet, hogy az elnöki poszt fog engem szolgálni, nem pedig én őt és az országot” – fogalmazott az államfő.
Néhány héttel ezelőtt a hivatalba lépése óta eltelt négy év alkalmából az államfő elmondta, hogy az elmúlt év volt az egyik legnehezebb számára.
Ráadásul ezeknek a válságoknak az idején folyamatos politikai válság is volt, ami a kormánykoalíció összeomlását és az előrehozott választásokról szóló megállapodást eredményezte” – tette hozzá.
Szlovákia egyelőre egyetlen elnökjelöltet sem ismer. Radoslav Štefančík politológus ugyanakkor arra számít, hogy a közeljövőben Zuzana Čaputová kijelentése után gyorsan megjelennek majd a jelöltek. Több erős név is ugyanis Čaputová mai döntésre várt. Például külpolitikánk két nehézsúlyúja is beszállhat a ringbe.
A legtöbbet emlegetett név Ivan Korčok volt külügyminiszteré. De a hazai diplomáciai körökből egy esetleges erős riválisa is előkerülhet, Ján Kubiš,
aki Robert Fico első kormányának volt a külügyminisztere.