Žiga szerint Ferenčák lehetséges távozása nem veszélyezteti a kormánykoalíciót
Peter Žiga (Hlas-SD), a parlament alelnöke úgy véli, Ján Ferenčák képviselő lehetséges távozása a Hlas-SD-ből nem ingatja meg a kormánykoalíciót.
Emlékeztetett, hogy néhány esetben Ferenčák már korábban sem szavazott együtt a kormánypártokkal. Žiga erről újságíróknak nyilatkozott a parlamentben.
– jegyezte meg.
Žiga azt is hozzátette,
ha valaki tagja egy csapatnak, kötelességei is vannak, nem élvezheti csak az előnyöket.
Szerinte Ferenčáknak el kell döntenie, hova akar tartozni.
Ferenčák korábban bírálta a Hlas-SD-n belüli viszonyokat, közösen Roman Malatineccel, Samuel Migaľlal és Radomír Šalitrošsal, ő azonban végül a párt tagja maradt. A Hlas-SD júniusi közgyűlésén önreflexióra szólította fel a pártot.
Most azért bírálja pártját, mert a Hlas-SD frakciója a leváltását javasolta a parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöki posztjáról.