2025. június 16., 18:49

Zátonyra fut az alkotmánymódosítás? A keddi szavazás szoros lesz, annyi biztos!

Bizonytalanná vált a szlovák parlament keddi, 17 órára kitűzött alkotmánymódosítási szavazása, miután František Majerský (KDH) bejelentette: nem támogatja a Smer javaslatát. A politikus szerint a tervezet célja a KDH szétverése, nem pedig őszinte alkotmányos szándék. A döntése nyomán Tibor Gašpar (Smer) korrupcióval vádolta meg az ellenzéket, utalva arra, hogy szerinte befolyásolták Majerský álláspontját.

parlament
Fotó: TASR

A módosítás elfogadásához kilencven szavazat kellene, de a jelenlegi állás szerint legfeljebb nyolcvankilenc képviselő támogatja. Majerský a közösségi médiában hangsúlyozta, hogy támogatja a KDH saját módosító javaslatait, de a Smer tervezetét nem, mivel – fogalmazása szerint – Fico értékrendje nem egyezik sem az övével, sem a KDH-éval. Milan Majerský, a párt elnöke közölte, tiszteletben tartja a döntést, emlékeztetve: František Majerský nem tagja a KDH-nak, csupán a képviselői klubnak, és a lelkiismereti szavazásokat a párt mindig is elfogadta.

A parlamenti vita során Tibor Gašpar a Progresszív Szlovákia padsorai felé fordulva azt mondta: „Vagy megfélemlítettétek, vagy megvettétek. Ez már korrupció.” A feszültség azonban nem új keletű: František Mikloško (KDH) már korábban jelezte, hogy nem támogatja a javaslatot, mert azt szerinte rossz szándékkal készítették. Ján Ferenčák (Hlas) pedig a gazdasági hatások hiányát bírálta, és a szavazati küszöb kilencvenről százra emelését javasolta, de ehhez egyelőre nincs többségi támogatás.

A tervezetet jelenleg a Smer, a Hlas (Ferenčák kivételével), az SNS, a KDH kilenc képviselője és a Keresztény Unió két tagja támogatja. A módosítás célja a két nem rögzítése az alkotmányban, a béregyenlőség előmozdítása, valamint az örökbefogadási és oktatási jogok újraszabályozása.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.