Volt egyszer egy birodalom?
Volt egyszer egy birodalom, amelyet úgy hívtak, hogy Európai Egyesült Államok. Meg sem született, már útközben felbomlott. Erre megvan az esély, hiszen a végtelen korrupció, a problémák kezelésének hiánya (inkább előidézése), a kontinens kirablása oda fog vezetni, hogy a legnagyszerűbb projekt, ami Európával történhetett, előbb-utóbb meg fog bukni.
Nem kell ahhoz nagy jóstehetség, talán csak az évszámot találgathatjuk, mikor jön el az a pillanat, amikor megroggyan ez az Európai Uniónak nevezett szövetség, amelyet (senki által meg nem választott) vezetői a szakadékba löknek. Hacsak nem sikerül eltakarítani a jelenlegi vezetést.
A legutóbbi uniós csúcson is kiderült, amit már Donald Trump elnöki kampánya alatt sejteni lehetett (nem véletlenül próbálták többször is eltávolítani), hogy a „rendcsináló” elnök nagyon nincs az uniós vezetők, sem a legnagyobb európai országok (németek, britek, franciák) vezetőinek ínyére. Már nem is rejtik véka alá, hogy az amerikai elnök béketörekvéseit „problémának” tartják, nem megoldásnak. Ezek háborúzni akarnak mindenáron.
De mivel magának az Uniónak nincs pénze, és a befagyasztott orosz vagyonra sem sikerült rátennie a kezét, hosszú lejáratú hitelt vesz fel, amelyet majd a következő generációk fognak törleszteni. A kilencvenmilliárdból így lesz a kamatokkal együtt mondjuk a duplája. Magyarán: kölcsönkérünk, hogy kölcsönt tudjunk adni valakinek, amit sosem kapunk vissza. Ugye, milyen logikus? És ugye mindez a mi érdekünkben történik?
Tavaly decemberben csaknem tízezer európai gazda vonult fel a brüsszeli Európai Parlament melletti téren, ahol traktorokkal, mezőgazdasági gépekkel tiltakoztak az új eszement tervek ellen. Az európai gazdák a Mercosur-szerződésnek nevezett öngyilkosság ellen tiltakoztak, de az ellen is felemelték a szavukat (és az öklüket), hogy a bizottság mintegy húsz százalékkal akarja megrövidíteni őket a következő hétéves ciklusban.
Biztosan sokan elgondolkodtak fölötte, mi a logika abban, hogy az Unió vezetői egy olyan szabadkereskedelmi szerződést akarnak ráerőltetni az európai mezőgazdaságra, amely az uniós országok érdekeivel ellentétes? A szerződést az Európai Unió vezetői az EU és az ún. Mercosur-országok (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay és a társult országok: Chile, Kolumbia, Ecuador, Peru) között óhajtják tető alá hozni.
A szerződés alapján a világ egyik legnagyobb gazdasági blokkját alkotó államok termékei vámmentesen érkeznének az Európai Unióba. Logikusan vetődik fel a kérdés: kinek az érdeke az, hogy az Unió szigorú minőségvédelmi előírásokkal védi polgárai egészségét, terheket rakva a hazai termelőkre, miközben a dél-amerikai, ukrajnai, silányabb minőségű, de biztosan olcsóbb áru árassza el a piacainkat? Választ nem kapunk, így marad a kétely: kinek jó ez? Ha gonoszkodni akarnánk, azt is megkérdezhetnénk: mennyi kokain fér el egy mázsa marhahúsban?
Akkor néhány rongyos százezer eurót bújtató táskák kerültek elő, amit az alelnök asszony azért kapott hálából, hogy az Európai Parlament hunyja be az egyik szemét, ha az arab országról kell erkölcsi bizonyítványt kiállítani. Elemzők szerint az ügy sokkal súlyosabb volt annál, mint az első pillantásra tűnik: a háttérben az iszlám európai befolyásának terjeszkedése bújik meg. Ekkora hazaárulást nem lehet puszta szimpátia alapján elkövetni.
Az USA tavaly nyilvánosságra hozott nemzetbiztonsági elemzésében szó esett többek közt az Európai Unió bürokratáinak dicstelen szerepléséről is. A tengerentúl jól látják azt, amit minden értelmes európai ember is sejt egy ideje: a brüsszeli elit elárulta és eladta őket. Minden lépésük logikátlan és romboló, nemzetellenes és népellenes. Úgy sodorják végveszélybe Európa polgárait, hogy még csak a kétely sem merül föl bennük, mi lesz, mi lehet ennek az esztelen kormányzásnak a vége. Nagyon erős lehet a motivációjuk, hogy ezt művelik, amit nem lehet pusztán ideológiai vaksággal magyarázni.
Így volt ez a római birodalommal, de a szovjet birodalom sem kerülhette el a sorsát. Olyan azonban még nem volt a történelemben, hogy egy birodalom a megalakulása előtt omoljon össze. Von der Leyenék dicstelen szereplése kuriózum is egyben, mert könnyen meglehet, hogy az Európai Egyesült Államok lesz az első. Csak az a baj, hogy félmilliárd ember lesz az elszenvedője. Sokszor elhangzik, hogy az Európai Unió vezetői ostobák, és nem képesek felmérni, mekkora károkat okoznak a kontinens országainak, milyen recesszió-ba taszítják Európát. A politikai elvakultság valós, de a gazdasági rombolás az egyszerű paraszti logikával gondolkodó ember számára is világos. Annyira nem lehetnek hülyék, hogy szándékosan okoznak kárt, ilyen rombolást normális ember nem képes kitervelni. Idegen érdekekért háborúzni, előnytelen szerződéseket kötni, a saját piacunkat tönkretenni, teret engedni a muzulmán terjeszkedésnek – mindezt normális ésszel nehéz felfogni.
A kérdés már csak az, hogy a nyugat-európai polgárság fejében mikor szólal meg az a bizonyos vészcsengő, hogy vezetőik a szakadék felé kormányozzák őket?
Mert a jelenlegi állapotot demokratikus úton elég nehéz megváltoztatni. Ehhez olyan mérvű kiállásra és elszántságra lesz szükség, amilyen ma még csak a tüntető gazdákat viszi az utcára. Nekik ugyanis van veszítenivalójuk. Természetesen a többieknek is, csak ők még nem tudatosítják.
Mindenesetre, amikor a belga rendőrség brutális fellépését láthattuk (például földön fekvő embert rugdostak), tudatosulhatott bennünk, hogy ezek mindenre elszántak és mindenre képesek a hatalomért. Tudják, hogy ketyeg az óra, és kezd forró lenni a talaj a lábuk alatt, így a rendelkezésükre álló eszközöket (Európai Bíróság, tagállami vétó megkerülése, kötelezettségszegési eljárások, az írott és íratlan szabályok semmibevétele) egyre inkább a túlélésük érdekében vetik be. S ha kell, erőszakhoz is folyamodnak.
– állítja Ralph Schoellhammer, a Webster Bécsi Magánegyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének adjunktusa. Szerinte nehéz lenne meghatározni, hogy az EU a jelenlegi formájában mikor válik működésképtelenné, mikor következik be a kontinensen a társadalmi robbanás. A folyamat azonban már elindult.
Megjelent a MAGYAR7 1-2. számában.
