2024. szeptember 26., 16:09

Visszatáncolt a kormány: nemhogy emelkedik, csökken a könyvek adója

Módosul a könyvek, napilapok és folyóiratok adója. Ám nem a korábban beharangozott 23%-ra - hangzott el csütörtökön a szlovák parlamentben.

Ladislav Kamenický
Fotó: TASR

Ladislav Kamenický pénzügyminiszter a szlovák parlament Kérdések órájában jelentette be a múlt héten nagy vihart kavart nyomdai kiadványokat érintő, tervezett adóemelés változását. Mint mondta,

képviselői javaslatra a 23%-osra tervezett adóemelés helyett az eddigi 10%-ról 5%-ra csökken a kiadványok árának adótartalma.

A nyomtatott könyvek mellett ez a módosítás érvényes lesz az elektronikus és az audiokönyvekre, illetve a napi sajtóra, valamint a folyóiratokra egyaránt.

A Fico-kormány tervezett adóemelése alól a könyvek mellett az alapélelmiszerek, a gyógyszerek, a tankönyvek, az éttermi fogyasztás, illetve a turizmushoz kötődő szállásdíjak adótartalma csökken 10%-ről 5%-ra - emelte ki a pénzügyminiszter.

Kamenický szavai szerint ezután alaposan figyelni fogja, vajon csökkentik-e – különösen a nagy könyvesbolt-láncok – a könyvárakat.

„Én mindent megtettem, és várom, mit fognak tenni a könyvesboltok, 10-20%-kal alacsonyabbak lesznek-e az árak” – tette hozzá a pénzügyi tárca vezetője.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.