Visszakapják egyszer a becsületes nevüket?
1945 után a Beneš-dekrétumok érvényesítésével egy időben a felvidéki magyarságnak szembesülnie kellett ősi településnevei elkobzásával is, a szlovák nemzetébresztők, írástudók, művészek neveinek rájuk erőltetésével. Megbékélni ezzel az utódok sem tudtak.
Amikor aztán a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején Nagymegyer (Veľký Meder) és Nyitranagykér (Veľký Kýr) lett Čalovóból és Milanovcéből, a példán felbuzdulva több más település is igyekezett visszanyerni az eredeti becsületes nevét.
Volt, ahol helyi népszavazást is tartottak (Párkányban, később Gútán, majd Pereden), volt, ahol petícióval nyomatékosított belügyminisztériumi kérvénnyel próbálkoztak.
Érdekes módon sikerrel jártak Tornalján, pedig ott Šafárikovo (Pavel Jozef Šafárik szlovák nyelvész és történész) nevét kellett visszaváltoztatni. A tornaljaiak ügyesek voltak, gyorsan kihasználták az 1989-et követő forradalmi hangulatot, és akkor még nem volt hatályos a 369/90-es önkormányzati törvény, amely népszavazáshoz kötötte a névváltoztatási kérelmet.
Később sok helyen a népszavazás sem segített.
Bajban főleg azok a magyar települések voltak, amelyeket a második világháború után olyan szlovák történelmi vagy irodalmi személyről kereszteltek át, akik többségének a településhez semmi köze nem volt. Az eredeti névvisszaállítás az esetükben eleve kudarcra volt ítélve (illetve nem is próbálkoztak): Párkány–Štúrovo, Ógyalla–Hurbanovo, Diószeg–Sládkovičovo, Tótmegyer–Palárikovo, Cseklész–Bernolákovo stb. Gúta (Kolárovo) ezek között is kuriózumnak számít, hiszen az új névadó, Ján Kollár klasszicista költő és lelkész két l-lel írta a nevét.
Az eredeti településnév visszaigénylése érdekében az első emlékezetes helyi népszavazásra Párkányban került sor 1991. november 17-én, pontosan a bársonyos forradalom második évfordulóján. A város 9594 szavazásra jogosult lakosa közül 54,04 százalék vett rajta részt, tehát a helyi referendum érvényes volt.
A szavazók 87,10%-a szavazott a Párkány–Parkan név visszaállítására, ám az illetékes szerv, a belügyminisztérium helynévtani bizottsága nem vette figyelembe a népszavazás eredményét,
és maradt a Štúrovo. Azóta a miheztartás végett a város kapott a nevéhez egy Štúr-szobrot is.
Hasonlóan járt Pered (Tešedíkovo) 2012-ben, ahol szintén sikeres volt a névváltozásra kiírt referendum; a választásra jogosultak 63%-a vett rajta részt, és a szavazók 64,41 százaléka támogatta.
A Kaliňák vezette belügyminisztérium javaslatára a szlovák kormány 2013. október 16-án elutasította a névváltozási kezdeményezést arra a képtelenségre hivatkozva, hogy a Pered szó nem számít kodifikált, hivatalos szlovák elnevezésnek.
A gútai népszavazás 2012-ben annyiban különbözött a párkányitól és a pereditől, hogy a gútai lakosoknak csak a 39,65 százaléka járult az urnákhoz a parlamenti választásokkal párhuzamosan tartott népszavazáson, így a szavazás érvénytelen volt.
A névváltoztatásra kiírt népszavazást Párkányban és Pereden az államhatalom, Gútán maguk a lakosok hiúsították meg.
Mint említettük, az első Csehszlovák Köztársaságban sok esetben csak átírták a település nevét szlovákra. Így lett például Tardoskeddből Tardošked, ám ezzel a II. világháború után már nem elégedtek meg, és a falu minden előzmény nélkül kapta meg a mai szlovák nevét: a Tvrdošovcét, amelyet értelmezni is bajos. Nevük visszaállítását a belügyminisztérium a kilencvenes években elutasította, valószínűleg azért, mert a falunév eredete egészen a 13. századra vezethető vissza; egy oklevél „Tardas Keddi” néven ekkor említi először, ez pedig olyan régi magyar történelmi gyökér, amelyhez visszatérni a többség szerint nem ildomos.
Egy másik község az Érsekújvári járásban, Köbölkút is kérte a kilencvenes évek elején, hogy hivatalos szlovák neve (Gbelce) helyett az eredetit vehesse vissza.
A község neve a magyar kőből való kút kifejezésből származik. Mint azt a középkori források is írják, a falu egy kőből kirakott kút szomszédságában keletkezett. Ehhez a Gbelce elnevezésnek semmi köze nincs. A község akkori polgármestere, Kovács Ferenc elmondása szerint a kilencvenes évek elején kérvényükre a belügyminisztériumi válaszlevél csak Kebelkutat engedélyezett volna a községnek (a szlovák nyelv számára idegen az ö betű). Ők azonban nem akartak csöcsfalván élni, a gúnyolódás tárgyának kitéve magukat például a kürtiek előtt. Holott a szomszéd falu sem lehet igazán büszke az ismeretlen eredetű Strekov névre, amit a Kürthöz kaptak „ajándékba”.
A kedvezőbbnek ígérkező politikai légkörben, ha volna rá még igény, talán nem ártana újra kezdeményezni az eredeti magyar vonatkozású településnevek visszaigénylését a magyar Felvidéken.
Megjelent a Magyar7 2020/26. számában.
