Vége a négyeskoalíciónak: Boris Kollár irigykedhet az SaS-re?

A Za ľudí párt gyakorlatilag szétesett. Legalábbis a parlamenti frakciójuk, a párt továbbra is működik, ám sokra nem mennek vele, ha a parlamentben nincs meg a szükséges létszám a frakció működéséhez.

A Za ľudí napjai meg voltak számlálva, borítékolható volt, hogy a pártnak nincs jövője. Csupán azt nem tudtuk, mi történik majd a távozókkal. Most már az is világos, hogy Kolíkováék csapatának nem kell visszaadni a mandátumot, és a kormányból sem kell kilépniük.

Richard Sulík ezt zseniálisan megoldotta, felajánlotta számukra a frakcióhelyeket az SaS-ben.

Kolíkovák ugyan mehettek volna a Progresszív Szlovákiába is, vagy más demokratikus pártba, amely sokkal közelebb áll a Za ľudi szellemiségéhez, de hát minek feláldozni a parlamenti mandátumok elvesztését, ha ott egy sokkal praktikusabb és kézenfekvőbb megoldás. A Za ľudí zendülői így továbbléphetnek, létrehozva az SaS frakcióján belül a Spravodlivé Slovensko (Igazságos Szlovákia) platformot.

Érdekes hely ez a parlament, hiszen nemcsak parlamenten kívül, de a parlament padsorain belül is alakulhatnak pártok, illetve mozgalmak.

Ha belegondolunk, akkor semmi új a Nap alatt, hiszen régebben csak a parlamentben alakultak meg a pártok, mint Angliában, a képviselők függetlenként kerültek be.

De térjünk vissza a szlovák politika élmezőnyébe, hiszen érdekes helyzet állt elő. Azzal, hogy a Za ľudí rebellisei átigazoltak Sulíkékhoz, az SaS lett a második legerősebb kormánypárt, a maga 19 képviselőjével. Az SaS ezzel most már komoly erővel bír a parlamentben. Sulík most még szerényen fogalmazott, hiszen nem kérik a parlament házelnöki pozícióját, amely jelenleg megilletné őket, alázatosan várnak és figyelnek. Ők ugyanis most annak örülnek, hogy további hat parlamenti képviselővel bővült a frakciójuk, ez mindenképpen stabilabb helyzetbe hozza őket. Ha a frakció új tagjait végleg maguk mellé tudják állítani, akkor a jövőben megerősödve indulhatnak neki a soron következő választásoknak.

A koalíción belül is megnő a befolyásuk, hiszen a törvényjavaslatokat sokkal erőteljesebben tudják majd beterjeszteni a koalíción belül. Az SaS számára ez mindenképp óriási lehetőség a további építkezésre, hiszen ajándékba kaptak néhány új képviselőt.

Az más kérdés, hogy Kolíkováéknak ez tűnt a legjobb megoldásnak, de ők is tudják, hogy csak így tudják politikai karrierjüket a legkényelmesebb módon átmenteni.

Nem véletlenül irigykedik Boris Kollár az SaS-re. A Sme rodina számára ez az elosztás egyáltalán nem tetszik, hiszen a koalíciós pártok között is verseny van, így érthető, hogy Kollárék sem szeretnének veszíteni a presztízsükből.

A Sme rodina számára pedig akadnak más lehetőségek is, így ha számukra rosszabbodik a helyzet a koalíción belül, simán kilépnének belőle.

Na de mi a helyzet az emberek nélkül maradt Veronika Remišováékkal? Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet legnagyobb vesztese Veronika Remišová, aki nem tudta megtartani a pártot. Az most lényegtelen, hogy ki játszott tisztességesebb eszközökkel, Remišová vagy Kolíková, az igazságügyi miniszter sokkal ravaszabb és merészebb politikát folytatott, aminek az lett a következménye, hogy Remišováékat felszarvazták. Pedig számukra is adódik ám alternatíva.

Az OĽaNO elnöke, Igor Matovič jelezte, tárt karokkal várja őket a frakciójukba.

Sőt, Matovič azt is kijelentette, Remišová tulajdonképpen még ki sem lépett a pártból, csak egy kis időre tévedt el, és várja, hogy visszataláljon. Remišová számára az OĽaNO parlamenti frakciója jelentheti az utolsó mentsvárat, de Juraj Šeliga és Jana Žitňanská számára katasztrofális helyzet állt elő. Ők azok, akik a végsőkig kitartottak Remišová mellett, de az OĽaNO parlamenti frakciójába való belépés rémálom lenne, ugyanis Matovičéktól mind a kettőnek borsódzik a hátuk. Az OĽaNO-n belül is akadnak képviselők, akik nem a Matovič-szárnyat erősítik, de Šeligáék számára az OĽaNO mint alternatíva, nem pálya. Ők tényleg olyan helyzetbe kerültek, hogy vagy parlamenti frakción kívül, függetlenként támogatják tovább a kormányt, vagy bedobják a törölközőt, és más módon vesznek részt a közéletben.

A kormányfő, Eduard Heger nem kívánta kommentálni a történéseket. Ez persze érthető is, hiszen nem szeretne az egyik oldalra sem állni, számára az a fontos, hogy a koalíció tovább működjön, a konfliktusokat pedig átugorják.

A kérdés már csak az, hogy meddig lehet semlegesnek maradni ebben a társaságban? Ugyanis innentől kezdve a sikerre éhes karrierpolitikusok még bátrabbak és önteltebbek lesznek, és olyankor bizony nehéz lesz visszaszorítani az egókat.