2022. április 10., 18:44

Védelmi miniszter: Bevallom, hazudtam az ukránoknak szánt légvédelmi rendszerről. Bocs!

Elképesztő magyarázattal rukkolt elő a szlovák védelmi miniszter, Jaroslav Naď azzal kapcsolatban, miért vezette félre a közvéleményt az ukránoknak azóta leszállított légvédelmi rendszerrel kapcsolatban.

jaroslav nad
Fotó: TASR/AP

Naď egy vasárnapi tévévita során vallotta be, tudatosan hazudott, szándékosan vezette félre az ország nyilvánosságát az Ukrajnába küldött SZ-300-as légvédelmi rendszer ügyében. 

Nem volt extrakellemes, de hiszem, hogy az emberek megértik, miért tettem.

- jelentette ki a tárcavezető azzal kapcsolatban, hogy ma bevallotta, korábban tudatosan hazudott, mikor visszautasította annak lehetőségét, hogy Szlovákia az ukránoknak ajándékozná az SZ-300-as légvédelmi rendszer elemeit. 

Habár éles kritika érte az ellenzék részéről, lemondását követelik, közölte, ő csak jót akart. Azért hazudott, hogy ne veszélyeztesse az akciót. 

Naď ugyanakkor élesen kritizálta Robert Ficót, az ellenzéki Smer-SD elnökét, aki szerinte veszélybe sodorta a szlovák katonákat azzal, hogy csütörtökön megírta, Ukrajnába költözik az SZ-300. A miniszter szerint ráadásul ekkorra már az ukrán hadseregnél volt a rendszer.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.