2023. április 22., 14:11

Varga Judit: Szladits Károly életműve a jogi gondolkodás szegletköve

Szladits Károly életműve egy évszázad távlatából is szegletkőként kell, hogy meghatározza a jövő jogászainak jogi gondolkodását - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott a Szladits Károly emlékkonferencián szombaton.

Varga Judit
Varga Judit igazságügyi miniszter
Fotó: Facebook

Az igazságügyi miniszter beszédében felidézte a Csallóköz központjának számító városban született Szladits Károly (1871-1956) nemzetközi hírű magyar magánjogász, egyetemi tanár, akadémikus  életpályáját, rámutatva: a jogtudós egyike volt azoknak, akiknek a jog egyet jelentett az emberek szolgálatával, s munkájának az volt az alapvető eszménye, hogy a jog jövője a humánum felé halad.

Varga Judit rávilágított: Szladits Károly élete során a magyar történelem több sorsfordulóját is átélte, amelyekre kortársai egymástól szélsőségesen eltérő válaszokat adtak, ő viszont mindig a klasszikus magánjognak a tulajdont és családot védő és előtérbe helyező gondolatvilágát tartotta sajátjának. "Szladits útkereső volt, haladó a konzervatívok és konzervatív a haladók között" - jelentette ki Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter elmondta: napjaink modern társadalmainak olyan újszerű kihívásokkal kell szembenézniük, mint a mesterséges intelligenciával összefüggő kérdések, az önvezető autókkal kapcsolatos szabályozások, vagy éppen a közösségi média polgári jogi felelőséggel kapcsolatos kérdései.

Mindezek megoldásához szilárd elvi alapokra van szükségünk, amelyek megteremtik a közös gondolkodás lehetséges elvi kereteit"

- szögezte le Varga Judit. Hozzáfűzte: Szladits Károly életműve is ilyen háttérként szolgál, amelyet életben kell tartani, és meg kell ismertetni a jövendő jogász generációkkal is, hogy az általa lefektetett tanok egy évszázad távlatából is egyfajta szegletkőként határozzák meg a jogi gondolkodásunkat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.