Van-e jövője a felvidéki magyarságnak? Trianon máig tartó hatásairól a Metszetben
A különböző világnézetű felvidéki személyiségeket egy asztalhoz ültető műsorunkban, a Metszetben a 105 éve aláírt trianoni békediktátum hatásait vitatta meg Molnár Imre történész, diplomata, Nagy Olivér evangélikus lelkész, Szarka László történész és Culka Ottó színművész.
Vendégeink megvitatták, mit jelent Trianon a ma élő felvidéki magyarok számára. Arra is keresték a válaszokat, feldolgozható-e a Trianon-trauma, lehet-e teljes emberként élni kisebbségi léthelyzetben, és kitörhet-e a felvidéki magyarság az asszimilációs csapdából, van-e jövője a közösségnek.
Molnár Imre felidézte, az első szembesülése a békediktátum következményeivel az volt, amikor szüleitől megtudta, hogy 1945-ben a Magyarországon tanuló nagybátyja és nagynénje nem tudott visszatérni szülőfalujába, az ismét a határ túloldalára kerülő Ipolyfödémesre. Amikor nagybátyja váratlanul elhunyt, a nagyszüleit nem engedték át a fiuk temetésére, akik az ipolysági határátkelő lezárt sorompóinál sírtak és imádkoztak.
Szarka László elmondta, számára is rengeteg családi történetet jelent Trianon, de legfőképpen feladatot. Hangsúlyozta, történészként alapvető feladata az elmúlt bő évszázad folyamatainak és Trianon nemzedékről nemzedékre átöröklődő emlékezetének, illetőleg a szomszédos népek helyzetének értelmezése.
Culka Ottó Trianon kapcsán a békés egymás mellett élés és a kölcsönös tisztelet fogalmát idézte fel. Kiemelte, számára családi örökség a másik ember, a másik nemzet elfogadása.
Nagy Olivér hangsúlyozta, Trianont az igazságtalansággal, a tehetetlenséggel és az abszurditással azonosítja. Hozzátette, a békediktátum a túlkapásoknak, a retorzióknak csak a nyitánya volt.
Nagy Olivér aláhúzta, ha túl akarunk lépni a Trianon okozta traumákon, nagyon fontos lenne a szembenézés. Emlékeztetett, a szlovák fél jelentős mértékben továbbra is akadályozza az őszinte szembenézést a múlt keserű örökségével.
Az időről időre fellobannó szlovák nacionalizmus ugyanakkor a felvidéki magyar közösséget is összefogásra késztette. Reményét fejezte ki, hogy ez az összetartozás-érzés máig sem veszett ki a felvidéki magyarokból.
Culka Ottó felidézte, gyerekként a Magas-Tátrában tapasztalta meg először az agresszív fellépést a szlovák kortársai részéről. Gimnazistaként egy magyarországi rendezvényre utazva pedig azzal szembesülhetett, hogy az anyaországban vannak olyanok, akik őt a származási országa miatt szlováknak tartják. Hangsúlyozta, szerencsés embernek tartja magát, mert ezeket a helyzeteket nem élte meg traumaként, valószínűleg azért, mert a szlovák művészek közössége, akikkel a hivatása folytán kapcsolatba került, rendkívül nyitott és befogadó.
Szarka László aláhúzta, a magyarság körében Trianon emlékezete alapvetően a mai napig revíziós emlékezet, miközben adósak vagyunk a „magunk revíziójával”, ahogy arra Makkai Sándor erdélyi református püspök utalt. Hozzátette, a legautentikusabb válasz a Trianon által előidézett helyzetre az, hogy közösséget kell építeni, a Felvidéken is.
Molnár Imre hangsúlyozta, a továbblépéshez az kell, hogy ne hátra nézzünk, hanem azon gondolkodjunk, hogyan tudunk előbbre jutni. A történész hozzátette, százöt év után fel kell tennünk a kérdést, meddig terhelhető a közösség immunrendszere, a változó világban meddig várható el a felvidéki magyaroktól, hogy a szülőföldjükön maradjanak.
Molnár Imre Trianon legkártékonyabb örökségének azt tartja, hogy a Kárpát-medence népeibe a korábbi kényes egyensúly helyett „beinjekciózták” a gyűlöletet, pedig a közép-európai térség jövője csakis az ott lakó népek együttműködésével képzelhető el.
Szarka László Orbán Viktor magyar kormányfőre hivatkozva megjegyezte, ahhoz, hogy Trianon örökségét a magunk javára fordítsuk, véget kell vetni a „száz év magyar magánynak”. Ehhez elengedhetetlen a térség kis nemzeteinek összefogása.
Culka Ottó a kérdésre határozott igennel válaszolt. Szerinte, ha valaki nem tudja helyesen használni a szlovák visszaható névmásokat, az nem a traumák miatt van, hanem azért, mert nem tanulta meg. Azt tapasztalja, gyakran nem vagyunk igényesek önmagunkkal szemben.
Culka hozzátette, benyomásai szerint a szakma magyar és szlovák képviselői is elfogadják, s bár vannak ambíciói, a pályafutását így teljesnek érzi.
Nagy Olivér hangsúlyozta, egyetért Culka Ottóval abban, hogy minden esetben igényesnek kell lenni magunkkal szemben, ehhez pedig szükséges a műveltség megszerzése. Hozzátette, ez a műveltség jelenthet biztosítékot arra, hogy az identitásunk kiteljesedjen, és adott esetben képesek legyünk magyarként megvédeni magunkat. Félre kell tennünk a megfelelési kényszert a többségi nemzettel szemben. Ne érezzük magunkat kisebbségnek, hiszen itthon vagyunk, húzta alá Nagy Olivér, hozzátéve, fontos, hogy legyen önbecsülésünk, hitünk.
Molnár Imre szerint is nélkülözhetetlen az igényesség és az öntudat, amelyből az identitás fakad. Ha nem tudjuk, honnan jöttünk, kik vagyunk, erre a homokra nagyon nehéz építeni a jövőt, emelte ki a történész, hozzátéve, a szükségből erényt is lehet kovácsolni.
Szerinte tudatosítanunk kellene, hogy helyzetünkből adódóan jobban tudunk alkalmazkodni a világ kihívásaihoz. Az oktatási rendszerünk nem hangsúlyozza ezt a többletet, pedig kultúrák határán éljük a mindennapjainkat. A történész aláhúzta, a magyar Országgyűlés 2010-es döntése, amellyel a nemzeti összetartozás napjaként határozta meg a trianoni döntés évfordulóját, egy új szemlélet kezdete, amelyben a veszteségtudatot felváltja az összetartozás érzése.
Szarka László hangsúlyozta, a nemzeti összetartozást a szimbolikus tartalmakon túl érdemi partneri kapcsolattá kellene alakítani. Hozzátette, ugyanez igaz a magyar–szlovák kapcsolatokra is, hiányoznak a szakmai fórumok, a diákok közötti kapcsolatok.
A kisebbségi léthelyzet kapcsán Szarka a már korábban említett Makkai Sándor által kezdeményezett erdélyi vitára utalt, amelynek végső összegzése az volt, hogy kisebbségben is lehet teljes életet élni, mert muszáj.
Molnár Imre kiemelte, ma a megmaradás kérdése nem kisebbségi kérdés. Napjainkban azt a kérdést kell feltenni, milyen lesz a jövőben az európai civilizáció húsz-harminc év múlva. A történész emlékeztetett, a népességfogyás nemcsak a felvidéki magyarokat, a szlovákokat és a környező nemzeteket is sújtja.
A globális kihívások arra kényszerítenek minket, hogy összekapaszkodjunk. Ehhez kell egy közös érték, amelyre mindezt fel lehet építeni. Isten nélkül nincs magyar jövő, de egyáltalán semmilyen jövő – szögezte le a történész.
Culka Ottó a szakmájából hozott példát. Nagyon sok tehetséges magyar ajkú hallgató van a pozsonyi Színművészeti Egyetemen, de igazából senki nem foglalkozik azzal, mi lesz a feltörekvő generációkkal. Szarka László szerint sok mindent újra kell gondolni, például a felvidéki magyar párt működését, a Csemadok jövőjét. Fel kell térképezni, hogy mire van szükség. Szarka szerint a legsürgetőbb feladat a magyarság számára a hátrányos közigazgatási beosztás átalakítása.
Nagy Olivér aláhúzta, van jövő, ha van tisztesség. A lelkész szerint ezzel szembe kell néznie minden felelős embernek a Felvidéken.
Az értelmiség kötelessége rámutatni a gondokra, amelyek megoldást igényelnek. Amíg nincs őszinte szembenézés, a közöny csak mélyülni fog. Fel kell nőnünk a feladathoz, enélkül nem fog menni – hangsúlyozta Nagy Olivér evangélikus lelkész hozzátéve, a felvidéki magyar közösség óriási segítséget kap az anyaországtól.
A különböző világnézetű felvidéki személyiségeket egy asztalhoz ültető műsorunk, a Metszet ősszel folytatódik. Vendégeinkkel az új évadban is a közösségünket foglalkoztató legégetőbb témákat járjuk majd körül.
Megjelent a Magyar7 2025/24. számában.
