2020. január 2., 18:27

Változás a védőoltások rendszerében

Január 1-től módosul a kanyaró, a mumpsz és a rubeola (rózsahimlő) elleni kötelező és rendszeres védőoltások rendszere. Az első adag oltóanyagot továbbra is 15-18 hónapos koruk között kapják meg a gyermekek, de legkorábban a 15. hónap első napján.

védőoltás
Fotó: TASR

Az új oltási kalendárium szerint a felsorolt három betegség (MMR) elleni védőoltás másik adagját már az 5. életévükben megkapják a gyermekek, nem pedig a 11. életévükben, ahogy eddig volt.

Ezzel az intézkedéssel az egészségügyi minisztérium szerint jobban meg lehet gátolni a kanyaró terjedését a gyermekkollektívákban.

Hasonlóképpen oltják, vagyis már az ötödik életévükben megkapják e három betegség elleni védőoltást a Dániában, Görögországban, Írországban, Nagy-Britanniában és Spanyolországban élő gyermekek is. Az eddig megszokottnál korábbi oltást egy 2018-as laboratóriumi immunológiai vizsgálati eredmény is indokolja, mely szerint míg a hároméves gyermekek szervezetében még 97,24 százalékos az ellenanyagok aránya, addig az öt- és kilencévesek esetében ez már csak 93,46 százalékos.

Azok a gyermekek, akik 2020-ban több mint ötévesek lesznek – vagyis a 2010. január 1. és 2015. december 31. között születettek – még a régi oltási naptár szerint kapják meg a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni második védőoltást, vagyis a 11. életévükben.

Egészen 2025-ig tehát egy éven belül oltani fogják a 15-18 hónapos babákat és azokat a gyermekeket is, akik az 5., illetve a 11. életévükben járnak. 2026-tól kezdődően pedig ezt a kötelező védőoltást a 15-18 hónapos, valamint az 5. életévükben járó gyermekek fogják megkapni.

A védőoltások beadását elodázhatja valamilyen betegség, valamint az is, hogy a szülők nem akarják azokat beadatni gyermekeiknek.  Ez utóbbi egyre nagyobb problémát kezd okozni a gyermekorvosoknak.

Más időpontban kaphatnak védőoltást azok a gyermekek is, akik más országban születtek és ott a szlovákiaitól eltérő rendszerben kapták a kötelező oltásokat.

A minisztérium módosított rendelete egyéb kitételeket is tartalmaz, többek között a humán papillomavírus-fertőzés (HPV) elleni ajánlásokat és azon gyermekek vírusos májgyulladás elleni oltását, akiknek az édesanyjuk hepatitisben szenved.

Megosztás
Címkék