Ursula von der Leyen: Szlovákia a pozitív példa
Az Európai Bizottság elkészítette a jogállamiságáról szóló második jelentését. Ursula von der Leyen bizottsági elnök Szlovákia viszonylatában kiemelte a korrupciós ügyek kivizsgálását is. A jelentés elkészítése során a bizottság, a tagállamokból beérkező tájékoztatáson kívül, az országlátogatásokon összegyűjtött információkat is felhasználta.

Az Európai Bizottság elnöke az értékelés során abból a dokumentumból indult ki, amely még júliusban készült. A jelentésben szó volt Ján Kucialról, a bizottsági elnök ennek kapcsán törvényt is ígért a sajtószabadságról. Ursula von der Leyen Szlovákiát a jogállamiság pozitív példájaként említette.
– mondta von der Leyen.
A júliusban készült jelentésben a bizottság pozitívan értékelte, hogy Szlovákia „sokkal nagyobb erőfeszítéseket tesz a korrupció elleni küzdelemben”, ami szerinte „számos magas szintű korrupciós ügy kivizsgálásában is megmutatkozik. A két hónappal ezelőtt készült jelentés dicsérően szól arról is, hogy a legfőbb ügyész és a különleges ügyész transzparens módon lett megválasztva.
Juraj Marušiak politológus szerint azonban a korrupciós ügyek kivizsgálásának folyamata rendkívül viharos, és biztosan nem fog hozzájárulni Szlovákia pozitív megítéléséhez az európai intézmények részéről.
– mondta Marušiak az EURACTIV Slovakia megbeszélésén hozzáfűzve, hogy a jövő évi jelentés erről „biztosan említést fog tenni”.
Szlovákia mellett von der Leyen a máltai igazságügyi reformokat is méltatta. A júliusi dokumentumhoz hasonlóan azonban közvetlenül nem említette azokat az országokat, ahol a jogállamiság romlik. Az elvei megsértésével kapcsolatos kétségek miatt azonban a Bizottság még nem hagyta jóvá a lengyel és a magyar helyreállítási tervet.
Petőcz Kálmán volt szlovákiai ENSZ-nagykövet szerint azonban az erősebb retorika sem segítene a magyarországi viszonyok megváltoztatásában.
„Erős kétségeim vannak ezzel kapcsolatban” – mondta Petőcz.
Az Európai Bizottság megígérte azt is, hogy a következő jelentés konkrét ajánlásokat is tartalmazni fog a helyzet javítására.
Ursula von der Leyen a sajtó szabadságával és védelmével is foglalkozott. A bizottsági elnök szerint a Kuciakéhoz hasonló újságírók története lehet, hogy részleteiben különbözik, egyben azonban mindenképpen azonos:
Marina Urbániková, a Masaryk Egyetem kutatója szerint Szlovákia azonban e téren sincs a lengyel vagy a magyar úton. Véleménye szerint mindazok következtében, ami a szlovák közszolgálati rádiónál és televíziónál zajlott, nem változtak a médiatörvények, így a változások még visszafordíthatók.
Az Európai Bizottság ajánlásokat kíván kiadni az újságírók védelme érdekében. Idén a médiaszabadságról szóló törvény tervezetét is be kívánja mutatni. Thierry Breton uniós biztos még áprilisban kijelentette, hogy
szeretné megerősíteni a közszolgálati média irányítását és megakadályozni annak politikai célokra való kihasználását.
A jogszabálynak tartalmaznia kellene a független média finanszírozásának támogatását is.