Uniós önsimogatás, avagy „közös értékek”

A feltételezhetően ismét a „közösből” finanszírozott brüsszeli önsimogató kampány deklarált célja az, hogy rámutasson azokra a „közös értékekre” amelyeket osztanak az uniós tagállamok, s amelyek támogatásához minden uniós polgár is hozzájárulhat önnön hozzáállásával – legalábbis a kampány kiötlőinek meglátása szerint.

A Brüsszel magasságából a néhányszáz millió európaira testált – de azok valós elvárásaival és érdekeivel gyakran nem egyező - „értékekről” és azok hatásairól az utóbbi években már alkothatott némi fogalmat az európai polgár, egyebek mellett elég csak az illegális bevándorlást vagy a szankciós politikát említeni. A mostani kampány jelszavai viszont egyértelműen rávilágítanak Orwell 1984-ének „újbeszéljét” megszégyenítő brüsszeli látásmódra.

Nézzük tehát címszavakban az unió üzeneteit s azt, hogy mit is jelentenek ezek Brüsszel tetteiben. Lózung kontra valóság.

Szabadság – Ahogy a régi vicc tartja, nincs gond a szólásszabadsággal, inkább a szólás utáni szabadsággal. Míg az illegálisan az unióba érkező bevándorlók mozgáskorlátozása gyakorlatilag tilos, a velük kapcsolatos véleményelemeket tartalmazó tényleírások sok esetben gyűlöletbeszédnek számítanak és büntethetők.

Egység – Az egység megteremtését úgy képzeli el Brüsszel, hogy azokban a témákban is egyszerű többséget igénylő döntéshozatalt szorgalmaz, amelyekben korábban teljes tagállami összhangra volt szükség.

Biztonság – Brüsszel az elmúlt években megmutatta, hogy a lakosság biztonsága helyett az ellenőrizetlen bevándorlás csendes támogatása a fontosabb számára.

Béke – Az orosz-ukrán konfliktusra az EU vezetése szerint a fegyverszállítások adnak majd megoldást s nem az azonnali tárgyalásokon keresztül vezet az út a békéhez.

Stabilitás – Az unió az utóbbi években gazdasági elgyengülése, saját érdekeit figyelmen kívül hagyó kül- és gazdaságpolitikája miatt megszűnt a világszintű eseményekre hatást gyakorolni képes tényezőnek lenni. Az uniós vezetésnek a tagállamokkal szemben folytatott arrogáns, kettős mércét alkalmazó, „csak egy igazság van” hozzáállása minden korábbinál kétségesebbé tette az unió jövőjét.

Tisztelet – Az uniós vezetésből nem csak a politikusnak a néppel szemben ajánlott alázata, de a kötelező tisztelet is kihalt, amit az is mutat, hogy Brüsszel a kisebb tagországokkal szemben szinte csak az erő pozíciójából tárgyal(na) s az uniós polgár érdekeit sem szolgálni kívánja, hanem a bölcsesség egyedüli kútfőjeként diktálni akar neki.

Energetikai függetlenség – Az unió vezetése az orosz energiahordozók behozatalának ellehetetlenítésével nem az energetikai függetlenséghez, hanem ahhoz járult hozzá, hogy most már nem Oroszországtól hanem az Amerikai Egyesült Államoktól, Katartól és másoktól függünk és ráadásul drágábban vásároljuk a gázt vagy a nyersolajat.

Zöld transzformáció – A zöld transzformáció keretében az autóipar szereplőire rákényszerítik, hogy az emberek 90 százaléka számára megfizethetetlen autókat gyártson, amelyek amellett, hogy a villanyelemeik gyártásához szükséges fémek bányászata nem éppen környezetkímélő, ráadásul azokat a gyakorlatban szinte csak olyan villanyárammal lehet tölteni, amely előállításához ugyancsak fosszilis energiahordozókat használtak.

Megújuló energiaforrások – Az atomenergiát a zöld megújhodás keretében nem illik szeretni, a drága, nem hatékony, tetemes termőföldterületet elfoglaló szélerőműveket és napelemmezőket viszont igen, függetlenül attól a ténytől, hogy az ezek által előállított villanyáram százalékaránya nem növelhető stratégiailag meghatározó arányúra.

Van további kérdés? Aligha. De ha már egy régi viccel kezdtük fejezzük is be azzal. Ismerik, hogy mit kérdezett Gazsi, amikor a múlt század ötvenes éveiben be akarták léptetni a pártba, s amikor neki nem fűlött hozzá a foga, a káderek megkérték, hogy akkor legalább támogassa a pártot? „Méér há dilledezik?” – volt a válasz. Ennyi, pont.