2020. április 16., 18:56

Újra rács mögött a Sátor-bűnbandához köthető Horváth Lehel

A Sátor-bűnbandához köthető Horváth Lehel előzetes letartóztatása mellett döntött csütörtökön a Szlovák Legfelsőbb Bíróság, amely egyben semmissé nyilvánította a Besztercebányai Specializált Büntetőbíróság korábbi döntését.

Fotó: TASR

Ez utóbbi ellen az ügyész fellebbezett.

Horváth Lehel ellen bűnszervezet alapítása, fenntartása és támogatása, valamint többszörös gyilkosság ügyében indult eljárás.

A férfi ügyvédje, Juraj Gavalec, elmondta:

elfogadják a legfelsőbb bíróság döntését, de még megfontolják, hogy nem fordulnak-e beadvánnyal az alkotmánybírósághoz.

Alexandra Važanová, a legfelsőbb bíróság szóvivője azzal indokolta a döntést, hogy a gyanúsított esetében fennállt a veszélye, hogy elrejtőzik az igazságszolgáltatás elől, vagy további bűncselekményeket követ el.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrei április elején vették őrizetbe Horváth Lehelt, a Sátor-bűnbanda hírhedt „sírásóját”, közvetlenül azután, hogy elhagyta az lipótvári (Leopoldov) börtönt, ahol vizsgálati fogságban volt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.