2020. szeptember 20., 09:31

Újabb Smer-közeli hivatalnok került rács mögé

A besztercebányai Specializált Büntetőbíróság döntése értelmében előzetes letartóztatásba helyezik a pénzügyőrség bűnügyi részlegének egykori vezetőjét, Ľudovít Makót. 

Fotó: TASR

Makót egyebek mellett azzal gyanúsítják, hogy 2011 és 2017 között, a pénzügyőrség különböző pozícióiban dolgozva zsarolt meg embereket, illetve próbált meg bűnszervezetet működtetni. A bíróság a bűnismétlés veszélyével indokolta döntését, amely ellen Mako nem is fellebbezett.

Az sem hatotta meg őket, hogy az előzetes kihallgatásokon Mako papja is megjelent, aki kezeskedett a férfiért.

A pénzügyőrség egykori magas rangú hivatalnokát korábban is hírbe hozták már az alvilággal, de Makót most egy "különösen súlyos erőszakos cselekmény" miatt fogta le a NAKA. Az ügyben két további gyanúsított is van, az egyikük már rács mögött (más bűncselekmény miatt), míg a másik jelenleg külföldön tartózkodik, valószínűleg szökésben. Az ügyészség szóvivője szerint az ügy a Takáč-klánnal áll összefüggésben, bár Makónak nem a magyarlakta járásokban is tevékeny maffiózócsoport az egyetlen kétes kapcsolata. Az aktuality.sk ugyanis azt írja, a most előzetes letartóztatásba helyezett Makó kiváló kapcsolatot ápolt Bödörékkel is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.