2021. november 4., 14:15

Újabb pályázati felhívás az interreges Kisprojekt Alapban

 A Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (továbbiakban Rába-Duna-Vág ETT), a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. 2021.11.03-án meghirdeti az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap (KPA) meghatározott határidejű pályázati felhívását. A pályázati felhívás lezárásának időpontja: 2021. december 3-a.

A felhívás ideje alatt az érdeklődők tájékoztató napon vehetnek részt 2021. november  9-én és 10-én, online formában.

 A Kisprojekt Alap azokat a tevékenységeket támogatja, melyek a határon átnyúló együttműködést hivatottak fejleszteni, például: közös konferenciák, workshopok, tapasztalatcserék szervezése, kulturális és természeti örökség megőrzésére irányuló tevékenységek megvalósítása, közös stratégiák és tanulmányok kidolgozása, közintézmények közös szakmai programjainak és szolgáltatásainak tervezése és kialakítása az oktatás, a sport, a kultúra, a természetvédelem, az egészségügyi és szociális ellátás területén a kétnyelvűséget erősítő programok megvalósítása (pl. brossúrák, könyvek, DVD-k kiadása, kisfilmek készítése a határmenti partnerséget erősítő színházi előadások és kulturális események előkészítése és bemutatása.

A pályázásra jogosult kérelmezők közé a 7 régióból (Magyarországon Budapest főváros, Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék területét, Szlovákiában a Pozsonyi, Nagyszombati és a Nyitrai kerület) elsősorban önkormányzatok, egyházak, közintézmények, iskolák és intézmények tartoznak. A teljes listát országonkénti sajátosságokkal a kézikönyv tartalmazza, amely felsorolja mindazon jogi formákat és gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozására alkalmazott kódokat, amelyekkel pályázni lehet.

A 618 176,52 eurós uniós keret (ERFA) terhére a pályázók 20.000 eurótól  50.000 euróig terjedő támogatásra nyújthatnak be kérelmet.

Az ERFA által nyújtott támogatás a kisprojekt elszámolható összköltségének 85%-át jelenti, amelyhez a kedvezményezettek 15% önerővel járulnak hozzá.

A pénzügyi támogatásra vonatkozó kérelmek benyújtásával, valamint az értékelési folyamattal kapcsolatos tájékoztatók, valamint a teljes pályázati csomag az Interreg SKHU Kisprojekt Alap nyugati programterületének internetes oldaláról  tölthetők le (www.rdvegtc-spf.eu). Részletes információ olvasható az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program honlapján is (www.skhu.eu).

Továbbá a pályázók számára a pályázati formanyomtatvány összeállításával kapcsolatosan teljes körű tájékoztatást nyújtanak a nyitrai és pozsonyi Információs Pontok is.

A Rába-Duna-Vág ETT, 2011-ben megalakult csoportosulásunk egy önállóan gazdálkodó, jogi személyiséggel rendelkező, önkormányzatokból álló nonprofit gazdálkodó szervezet. Tatabányai székhelyű Társulásunk jelenleg öt tagot foglal magába: az alapító Nagyszombati Kerületi Önkormányzatot, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzatot és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzatot, valamint a 2015-ben csatlakozó Pozsonyi Kerületi Önkormányzatot és Pest Megye Önkormányzatát. Az RDV ETT legfőbb célja, hogy tagjai között megerősítse a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót, működési területén különböző fejlesztési tengelyek mellett előmozdítsa a határokon átnyúló regionális együttműködést, valamint a teljes magyar-szlovák Duna-szakaszt lefedő tartós intézményi struktúrát alakítson ki. Legfőképpen a közlekedési infrastruktúra, az energetikai rendszerek, az információtechnológia, a gépjárműipar, az idegenforgalom, az oktatás, a kultúra és egyház, a sport és ifjúság, a közös projektek programmenedzsmentje, a Duna és mellékfolyóinak fejlesztése, a logisztika, a kis- és középvállalkozások támogatása, a környezetvédelem és mezőgazdaság, valamint az egészségügy területén szeretne határon átnyúló együttműködést, valamint fejlesztéseket végrehajtani.

A Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás (RDV ETT) partnereivel, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzattal és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.-vel együttműködve valósítja meg a Kisprojekt Alap a nyugati programterület részére – 1. prioritási tengely (SKHU/1701/1.1/002), valamint a Kisprojekt Alap a nyugati programterület részére – 4. prioritási tengely (SKHU/1701/4.1/004) című projektet. A tevékenységet az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programon keresztül az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja. (A programról részletes információ a www.skhu.eu oldalon érhető el.)

A Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás a Kisprojekt Alap  nyugati programterületre vonatkozó tevékenysége keretén belül 6 millió euró értékben 117 pályázatot támogatott -- megvalósultak például tanulmányutak, fesztiválok, közös határon átnyúló rendezvények, vízitúrák, készültek filmek, kutatások, digitális történeti térképek, idegenforgalmi füzetek, épült pajta, amfiteátrum, színpad, kemence, megújult tájház, lebegő torony -- a megvalósult projektek 250 szervezet sikeres együttműködését jelentik.

A sajtóközlemény tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
További információért fordulhatnak Vasi Emma, igazgatóhoz
E-mail: director@rdvegtc.eu
Mobil: 0036 30 1 622 320; 00421 905 335074
Web: www.rdvegtc-spf.eu
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.