2020. május 12., 15:10

Újabb kötet Kočner könyvtárából: rég nem látott nevek, új tanulságok

Két régen nem látott név bukkant fel újra a szlovák sajtóban. Robert Fico ex-kormányfő ex-asszisztensének, Mária Troškováé és a jogerősen kilenc évre elítélt agrárbűnöző és drogcsempész, Antonino Vadalaé. Kettejük frissen napvilágra került üzenetváltásaiból kiderül, nem minden alap nélkül állították annak idején, az olasz maffiózók a Smer-SD legfelsőbb köreibe is bejáratosak.

Fotó: TASR

A keddi nap egyik legfontosabb témája lett a szlovák sajtóban a Trošková és Vadala között lezajlott párbeszéd, amelyet a szervezet bűnözéssel kapcsolatos dokumentumok sajtónyilvánosságra hozásával foglalkozó Organized Crime and Corruption Reporting Project juttatott el a Kočner Könyvtára néven futó oknyomozó projekt újságíróihoz. 

A párbeszédek nagy része még 2014-ből származik. Akkoriban Trošková még nem Fico bizalmát élvezte, "csupán" egy mezei parlamenti képviselő, a Smeres Viliam Jasaň asszisztense volt. Néhány üzenetváltás ugyanakkor 2016-ból és 2017-ből is napvilágra került, sőt az is kiderült, Trošková és Vadala még közös kirándulást is terveztek. Stjlszerűen Olaszországba.

A legkorábbi üzenetek még "Vilo"-nak szólnak. Vadala tulajdonképpen arra kéri Troškovát, intézze el akkori főnökénél, Viliam Jasaňnál, hogy megkapja az adóvisszaigénylésből származó pénzét. A rettenetes helyesírással, de egész jó nyelvtannal megírt üzenetből kiderül, ha Vadala megkapja a pénzt, azzal a képviselő is jól jár, hiszen visszakapja Vadalától azt az összeget, amivel neki tartozik.

Vadala nem csak kért, adott is. Példáult tanácsot, amikor Trošková nem tudta, hogyan rázza le a tokaji agrárbárót, a nem jogerősen csalásért  tíz évet kapó Štefan Dučot, aki mindenáron találkozni akart Viliam Jasaň-nyal.

Igen tanulságos az az üzenetváltás is, amelyben az asszisztens szemére veti Vadalának, hogy miatta nem jut előbbre a ranglétrán, mivel mindenki úgy tekint rá mint a "vállalkozó" strómanjára. Egy másik alkalommal pedig azon akadt ki, hogy Vadala azzal a kártyával fizetett, amelyik az ő, Trošková nevén lévő folyószámlához tartozik:

A k..rva életbe már! Neked nincs saját kártyád? Holnap rögtön megszüntetem a számlát! (...) Miattad nem kaptam munkát, mert kiderült, rajtam keresztül mosod a pénzed! Menj a francba! Elegem van! Ha akarod, szólj a feleségednek, majd ő nyit neked számlát!

Trošková 2014 októberében megpróbált "szakítani" a férfival, miután a titkosszolgálat "legmagasabb köreiből" a tudomására jutott, hogy "strómanként tartják számon". "Semmit nem akarok már tőled, jegyezd meg! Jó munkám lehetne, idióták nélkül. Miattad minden odalett, pénzem sincsen!" - írta ekkor Vadalának.

Vadala elég gyakran kért segítséget, cserébe azért, hogy az üzenetek tanúsága alapján tulajdonképpen el-, illetve kitartotta Troškovát. 2017 márciusában például a nagymihályi vámhivatal élére szerette volna a saját emberét ültetni, "különben csődbe mentek volna". Az asszisztens erre azt válaszolta, megpróbálta kibulizni a miniszternél, de az azzal hárította el, hogy ő ilyesmivel nem foglalkozik.

 A pénzügyminisztérium élén akkoriban a Szlovák Nemzeti Bank aktuális igazgatója, Peter Kažimír állt.

troskova-fico.jpeg
Mária Trošková és a "főnök".

Kažimír az aktuality kérdésére tagadta, hogy valaha is beszéltek volna Troškovával a nagymihályi vámhivatal munkatársairól, ráadásul a lap azt írja, egyetlen olyan alkalmazottja sem volt a hivatalnak, amelyik neve megegyezne a Vadala által kért személy nevével.

A körülbelül három évet felölelő üzenetváltások során nem egyszer elhangzik, hogy Vadala mennyire szereti Smeres barátait. 

2017-ben például azt írta:

Tudod jól, mennyire szeretem a Smer-t. Még, ha személyesen nem is ismerem a miniszterelnököt, 12 éve küzdök a párt, és ezután is fogok, mert sokuk a barátom.

Miután Trošková átköltözött a kormányhivatalba, kettejük üzenetváltásai óvatosabbá váltak, a miniszterelnök, Robert Fico nevét például alig említik. Az időnként felbukkanó "főnök" jelző talán rá utal, ahogy Kočner és Bödör üzenetváltásaiban is láttuk, de ez csak feltételezés.

Az akutality az üzenetek nyilvánosságra kerülése után megkereste az érintetteket. Trošková nem reagált, ahogy Viliam Jasaň és  Robert Fico sem. Ján Mažgút, a Smer-SD szóvivője közölte, nem kívánnak foglalkozni a témával, az erre vonatkozó kérdésekre sem fognak válaszolni.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.