Újabb két majomhimlős beteget azonosítottak Szlovákiában
A héten két új majomhimlős beteget azonosítottak Szlovákiában. Az igazolt megbetegedések száma így összesen 12-re nőtt. A TASR-t Ján Mikas országos tiszti főorvos tájékoztatta. Mindkét fertőzött 20 és 59 év közötti. „Sem a két új eset között, sem a korábbi fertőzésekkel nem találtak összefüggést” – magyarázta.

Az ÚVZ rámutatott: aránylag alacsony esetszámról van szó, úgyhogy a terjedésre vonatkozóan még nem lehet megbízható következtetéseket levonni.
Az ÚVZ két összefüggő esetről tud, a többi megbetegedés között eddig nem találtak összefüggést. Az esetek felében az érintettek azt közölték, hogy a megelőző időszakban olyan személlyel kerültek szoros kapcsolatba, akinek nem ismerték az egészségi állapotát. Az ÚVZ arra figyelmeztet, hogy a betegség szoros kapcsolat útján terjed, amely nem feltétlenül jelent szexuális kapcsolatot. A megfertőződés tárgyakon keresztül is terjedhet.
A majomhimlő vírusos, zoonózisos betegség.
Lappangási ideje általában 6-13 nap, de 5-21 nap között is mozoghat. Tünetei kezdetben az influenzára hasonlítanak. A fertőzött lázas, fáradt, izomfájdalmai és hidegrázása van, később jelentkeznek a kiütések. A fertőzés állatokról terjedhet át az emberre, a fertőzött személy tovább terjesztheti, tárgyak érintésével is terjed.