2021. július 6., 16:25

Új szabályok vonatkoznak az ingázókra - itt a rendelet

A határokon túl élő emberek mozgása július 9-ével éppen, hogy egyszerűsödni fog a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) új rendeletének köszönhetően. Az Egészségügyi Minisztérium (MZ) ezt az ingázók kritikájával kapcsolatban közölte, amelyet az új intézkedésekkel kapcsolatban fogalmaztak meg. A TASR-t Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője tájékoztatta.

Fotó: TASR

A minisztérium rámutatott, hogy a beoltottak nem kötelesek teszteltetni magukat.

A rendelet szerint újabban az a személy is beoltottnak számít, aki a vakcina első adagját már megkapta. Ez az augusztus 9-ig érvényben lévő meghatározás rögtön az oltás után érvényes”

– érvelt Eliášová. A tárca abban is egyszerűsödést lát, hogy az oltottaknak július 9-től elég félévente regisztrálniuk az e-hranica alkalmazásban.

„Azok a beoltatlan szlovák állampolgárok, akiknek a szomszédos országban, a határátkelőtől számított 100 kilométeres körzeten belül állandó vagy átmeneti lakhelyük van, a Közegészségügyi Hivatal július 9-től érvényes rendelete értelmében egy hét napnál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk” – tette hozzá a szóvivő.

A uniós Covid-igazolványon és az oltás beadásáról szóló szlovák igazoláson kívül más országokban kiadott igazolásokat is fel lehet mutatni, emlékeztetett a szóvivő. Feltétel, hogy az igazolás szlovák, cseh vagy angol nyelvű legyen.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.