Új járatokat tervez nyárra a pozsonyi repülőtér
Visszatértek a turisták, tavaly már háromszor annyi utasa volt a pozsonyi repülőtérnek, mint 2021-ben, a legtöbben a kedvelt törökországi tengerparti üdülőhelyre, Antalyába repültek. A repülőtér az idei nyáron bővíteni akarja a kínálatát – tájékoztatott Dušan Keketi, az M. R. Štefánik repülőtér vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke a közösségi hálón közzétett interjúban.
– részletezte Keketi.
Pozsonyból a charterjáratokon kívül főleg a fapados társaságok repülnek, ám ezeket számos bírálat éri az utazóközönség részéről. A repülőtér vezetése igyekszik változtatni ezen, és az új úti célok mellett új társaságok is felbukkanhatnak a szlovák fővárosban.
„Athén és a litvániai Kaunas mellett további új járatokról tárgyalunk, azt is szeretnénk, ha az elismert légitársaságok több járatot tartanának fenn, tárgyalunk a lengyel társasággal és a Turkish Airlinesszal. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a pozsonyi repülőteret nemcsak a szlovákok használják, hanem vonzó a csehek, a magyarok, az osztrákok számára is, és ami engem is meglepett, lengyelek is repülnek Pozsonyból” – tette hozzá Keketi.