Ügyészi tiltakozást nyújtott be Žilinka a kormánygép tavaly júniusi németországi útjával kapcsolatban
Maroš Žilinka legfőbb ügyész tiltakozást nyújtott be a belügyminisztériumba, amiért a tárca részben elutasította az adatok nyilvánosságra hozását a kormánygép tavaly júniusi németországi útjával kapcsolatban.

Azt kifogásolja, hogy
a minisztérium nem tett eleget a közérdekű adatokról szóló törvény alapján benyújtott kérésnek,
és nem tette közzé a teljes utaslistát – tájékoztatta a TASR-t Jana Tökölyová, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
„A legfőbb ügyész szerint az állami szervek önkényes döntést hoznak az infotörvény alapján benyújtott kérvényekkel kapcsolatban, mert nem adnak egyértelmű és meggyőző választ arra, hogyan egyeztették össze a két alkotmánytörvényt, a személyes adatok védelmére, valamint az információhoz való jogra vonatkozó törvényt” – tette hozzá a szóvivő.
Tökölyová kijelentette,
Žilinkának meggyőződése, hogy a nyilvánosságnak joga van az azzal kapcsolatos információkhoz, hogy törvényesen használják-e fel az intézmények a közpénzeket.
Az elutasító döntés megszüntetését javasolja és új határozatot, a törvényekkel összhangban.