2021. július 21., 19:10
Frissítve: 2021. júl. 21. 19:50

Tüntetés miatt a szlovák hatóságok lezártak két határátkelőhelyet

A szlovák hatóságok tüntetés miatt lezárták a parassapusztai, valamint a somoskőújfalui határátkelőket szerda délután - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Az autósokat torlódásokra, forgalomirányításra figyelmeztették.

határblokád
Fotó: TASR

Az Ipolyság és Sátorosbánya határátlépési pontoknál folyamatban lévő demonstrációra való tekintettel szerdán 17 órától a 2-es főút Rétság és Parassapuszta közötti szakaszán, továbbá a 21-es főút Salgótarján és Somoskőújfalu közötti szakaszán torlódásra, rendőri forgalomirányításra, illetve forgalomkorlátozásra kell számítani.

A somoskőújfalui és a parassapusztai határátkelőket a szlovák hatóságok lezárták.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a gépjárművezetőket, hogy az érintett útszakaszokat kerüljék el. Azok, akik át akarnak lépni a határon, lehetőség szerint válasszanak másik határátlépési pontot - írták.

Több tucatnyi tüntető szervezett blokádot szerda este a szlovák-magyar határon, a Dunacsún-Rajka határátkelőn is. A tüntetők a Szlovákiába való belépés új feltételei miatt tiltakoznak. Az átkelő lezárása miatt hosszú kocsisor alakult ki a D2-es autópálya Rajka felé vezető szakaszán.

A tüntetők élőláncot alkottak, és azt kiabálták, hogy „szégyen” és „nem hagyjuk teszteltetni magunkat". Főleg az ingázókra vonatkozó szabályokkal elégedetlenek.

A határ mentén élők kifejezetten hátrányos helyzetbe kerülnek, annak ellenére, hogy ott, ahol laknak, nem rosszabb a járványhelyzet, mint Szlovákia többi részén"

- fogalmaztak. Több ellenzéki párt is támogatásáról biztosította az ingázókat. Néhány ellenzéki politikus személyesen is részt vett a tüntetésen. A rendőrség és a helyszínre vonult.

A szlovák rendőrség arra szólítja fel az autósokat, hogy kerüljék el a szóban forgó útszakaszt, és a határátlépéshez inkább a medvei határátkelőt válasszák.

Komáromban is blokkolják az átkelést, a rendőrök az új hídra terelik az utasokat. A tüntetők eltorlaszolták az Erzsébet hidat, és az esztergomi Mária Valéria hídon is akadozik a forgalom. A komáromi Erzsébet hid lezárása miatt az átkelés a Monostori hídon biztosított.
Ugyanakkor Esztergomban, a Mária Valéria hídon is akadozik az áthaladás, torlódásra lehet számítani.

A tüntetők blokkolták a migléci határátkelőt is.

A Szlovák Rádió Zöld hullám című műsora úgy tájékoztatott, hogy határblokád van a pozsonyligetfalui és több más átkelőnél is (Berg, Svrčinovec-Mosty u Jablunkova). Emiatt torlódáso vannak a határátkelők közelében.

A rendőrség szerint a határátkelőhelyek többségén nyugodt a helyzet, nagyobb torlódások nélkül lehet a határon áthaladni ott is, ahol tüntetők vannak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások