Truban: "Lennék-e miniszterelnök? Erről még nem beszélnék, de sosem tértem ki a kihívások elől!"
Terjedelmes interjút közölt a Sme napilap hétfőn Michal Trubannal, a Progresívné Slovensko vezetőjével. Az alábbiakban a beszélgetés legérdekesebb részeiből szemezgetünk.

A Lucia Praus által készített beszélgetés rögtön egy kemény kérdéssel nyit. Hová lett a PS-Spolu nyáron még 15% körüli támogatottsága? Figyelve a közvélemény-kutatásokat az utóbbi hónapokban ugyanis szembetűnő, hogy a PS-Spolu, elveszítve korábbi pozícióit, az ellenzék vezető pártjából lassan egy, az ellenzéki dobogóról is leszoruló formációvá változott. Ezzel kapcsolatban Truban annyit mondott, hogy a biztos ellenzéki szavazók 5-10%-a még nem döntött arról, kire is fog szavazni, őket is meg lehet még nyerni. Ráadásul, míg korábban azon dolgoztak, hogy létrejöhessen egy ellenzéki együttműködés, most már az igazi kampánynak van itt az ideje. Ki kell menni az emberek közé – jelentette ki a pártvezér.
Azzal kapcsolatban, hogy a PS-Spolu miként kívánja majd megkülönböztetni magát Kiskáéktól, Truban néhány finom oldalvágással jelezte, nincsenek teljesen kibékülve azzal a ténnyel, hogy a progresszívek elveszíthetik vezető szerepüket.
Közölte, a Za ľudí egy egyszemélyes párt, Kiskáé, a PS-Spolu pártszövetség viszont egyáltalán nem ilyen. Ráadásul, állítja Truban, elnézve a Kiska-párt választási listáját, csupa idősebb, konzervatív politikust találni. Bár szerinte nem maradt tüske benne amiatt, hogy a Za ľudí kosarat adott az ellenzéki koalíciónak, a válaszaiból azért átjön, nem szívesen mondana le az ellenzéki prímás szerepéről.
Az interjúból természetesen nem hiányozhatott a két párt közötti múltkori "félreértés" sem. Akkor Trubanéknak az a zseniális ötlete támadt, hogy az ellenzéki megnemtámadási szerződést emailben küldenék el Kiskáéknak, ahelyett, hogy a korábbi megegyezés szellemében, személyesen írnák alá. A ma7.sk által is megírt, már-már röhejes eset Michal Truban szerint csupán egy kommunikációs ballépés volt, amelyet leginkább úgy lehet megelőzni, ha az ellenzéki pártok a sajtó tudta nélkül ülnek tárgyalóasztalhoz. Ez az utóbbi hetekben többször előfordult – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy az adóhatóság és a rendőrség is vizsgálja egy Andrej Kiskához köthető cég gazdasági ügyeit, Truban annyit mondott, mivel a Kiska vezette Za ľudí-t politikai partnerüknek tekintik, az üggyel foglalkozni kell majd az ellenzéki egyeztetéseken. Ugyanakkor, tette hozzá, Andrej Kiskán múlik, hogy tisztázza magát.
Ugyan Truban nemrégiben jelent csak meg a közéletben, a botrányok azért nem kerülték el. A pártelnök droghasználata hónapokig témát szolgáltatott a szlovák sajtónak.
Ezzel kapcsolatban elismerte, hogy rosszul kezelte a helyzetet, ugyanakkor fenntartja, hogy a választókat nem érdekli az ilyesmi, ők csupán azt akarják, hogy a politikusok "ne lopjanak, ne legyenek korrupciós botrányok".
Truban kitérő, de igen sokatmondó választ adott arra a kérdésre, hogy elfogadná-e a miniszterelnöki széket. Bár, állítja, az ország első emberét a választásokat megnyerő és kormányt alakító pártnak kell adnia, nem az a típus, aki "félreállna a kihívások elől". Hogy a választókat mennyire sikerül majd meggyőznie, az még nyitott kérdés. Truban az interjú során valamiféle teljesítményt, eredményeket emlegetett, de, hogy ezek konkrétan mik is, arról sajnos nem tudtunk meg többet.
Az ellenzéki együttműködés kapcsán annyit mondott, a megnemtámadási szerződés lényege nem az, hogy egymás hibáit figyelmen kívül hagyják (Matovičék például ilyen indokkal tartják okafogyottnak az egészet - szerk. megj.), hanem az, hogy vállalják a tisztességes politizálást, és azt,
"nem lépnek koalícióra Kotlebáékkal, a Smerrel és az SNS-szel". Itt hívnánk fel a kedves olvasóink figyelmét a harmadik kormányzó párt fájó, de valószínűleg nem véletlen hiányára.
Kötelező, ám gyakorlatilag teljesen felesleges eleme egy-egy ilyen interjúnak a zárókérdés: "milyen eredményt vár a közelgő választástól?". Truban, bár viszonylag tapasztalatlan politikus, rutinosan hozta az ilyenkor elvárt retorikát. Csak a rend kedvéért: "győzelemre törekszünk", "sokat kell dolgoznunk", de "kell egy kis szerencse is".