2019. december 19., 12:21

Trnka esetében ez még csak a kezdet

Dícsérni a rendőrséget a volt legfőbb ügyész elleni vádeljárásért talán nevetséges lenne. Hiszen a Trnkával szembeni rendkívül súlyos gyanú már évek óta kirakatban van, a kisebb ügyei közül egyelőre csak egyben indítottak eljárást vele szemben, és annak a sikeressége is kétséges, írja az Aktuality.sk portál.

Dobroslav Trnka
Fotó: TASR

Trnkát hivatali jogkörrel való visszaéléssel vádolják, mert a kezébe került Gorilla-ügy hangfelvételét nem adta át a megfelelő hivataloknak, hanem Kočnert védelmezve elrejtette azt, aki törvénytelenül jutott a felvételhez és törvénytelen módon kereskedett azzal.

A NAKA azt állítja, hogy Trnka a kiterjedt korrupcióról tanúskodó hangfelvétel rejtegetésével igyekezett jogtalan előnyöket biztosítani a Gorilla-ügy főszereplőinek

(a Nemzeti Vagyonalap akkori vezetőjének, Anna Bubeníkovának, Jirko Malchárek gazdasági miniszternek és a Penta vezetőjének, Jaroslav Haščáknak), azzal, hogy fedezte a bűntetteiket. Trnka egyik és másik esetben sem viselkedett úgy, mint egy legfőbb ügyész, hanem mint egy bűnöző: információkereskedő. Csakhogy – egyik és másik esetben is komoly repedések vannak, amelyek megkötik a rendőrség kezét, és Trnkának meg Kočnernek kedveznek.

A gondot az okozza, hogy a Gorilla csak akkor volt a titkosszolgálat akciója, amikor megvalósult – 2005-ben és 2006-ban a második Dzurinda-kormány idején.

A 2006-os választás és a Fico-kormány színrelépése után a titkosszolgálat azt a feladatot kapta, hogy tüntesse el a „Gorillát”. Mindent, az elemzéseket és a hangfelvételeket is. Amint azt a Gorilla-akta szerzője, Holúbek mondta, a titkosszolgálatnak el kellett tüntetnie valamennyi nyomot. Mintha a Gorilla sohasem létezett volna. És ettől kezdve a titkosszolgálatnak már nem volt köze a Gorillához, szürkezónába került a senki földjére.

Így aztán Kočner meg Trnka azt mondhatják, hogy 2007 után nem a titkosszolgálat dokumentumait rejtegették, csak „valamiféle hangfelvételeket”, amelyeknek nem volt szerzőjük.

Ergo: nem sértettek törvényt. És ugyanez érvényes Trnka igyekezetére is a Gorilla szereplőinek fedezésére. Ha ugyanis az „ő anyagán” nem volt ott a titkosszolgálat pecsétje, akkor nem is dolgozhatott vele. Legalábbis hivatalosan. Ami pedig Haščák megzsarolását illeti, ott sem számíthatunk gyors eredményre, Haščák ugyanis azt állítja, őt senki sem zsarolta, és ahol nincs sértett, ott rendszerint elkövető sincs.

Trnka tehát eljátszhatja a szegény szerencsétlen szerepét, aki „törvénytelen dokumentumokhoz” jutott, amelyekért senki sem jelentkezett, és amelyekkel semmit sem kezdhetett, ezért a biztonság kedvéért berakta azokat a páncélszekrényébe, véli a portál.

A pozitív jelzés nem elég

Arra, hogy a NAKA vádeljárást indítson Dobroslav Trnka ellen a hivatali jogkörével való visszaélés miatt, már régóta vártunk. S bár sokan úgy vélik, hogy a nyomozó gyorsabban is dönthetett volna, jóhiszeműen higgyünk az igazságügyi államtitkár asszonynak, hogy „alaposan elő kell készíteni a bizonyítékokat a bírósági eljáráshoz, hogy az ilyen súlyos esetekben ne születhessen végül olyan ítélet, hogy az eset nem történt meg”, írja a Pravda napilap.

Csakhogy a napilap szerint

az ügynek van politikai és személyes vonala is.

Hogyan lehetséges, hogy az ügyészség hierarchikus elrendeződésének csúcsán egy ilyen személy olyan sokáig ülhetett? Trnka tehát történelmi szempontból nemcsak saját magát járatta le, hanem az intézményét is. Hiszen hogyan hihetünk mindezek után annak az intézménynek, amely elkente a bűnözést ahelyett, hogy a jogainkat és az állam érdekeit védelmezte volna. Paradox módon, éppen ennek az esetnek a kivizsgálása okán a Legfőbb Ügyészség esélyt kapott arra, hogy a jóhírét visszaállítsa. És ugyanez érvényes a bíróságokra is, véli a Pravda.

Trnka kudarca tönkretette Szlovákiát, amire februárban fizetünk rá

Érthetetlenül sokáig tartott, amíg a volt legfőbb ügyész ellen hivatali jogkörrel való visszaélés okán vádeljárás indult.

Trnka esetében ez azonban túlságosan kedves megfogalmazás, véli a Denník N napilap. Véleménye szerint ugyanis Trnka valójában teljes mértékben megsemmisítette a jogállamiságot Szlovákiában, amit pedig védelmeznie kellett volna. És ez a legsúlyosabb bűn, amit nemhogy egy főügyész, de bármilyen ügyész elkövethet. Olyan ez, mint amikor egy orvos nem gyógyítaná a gondjaira bízott beteget, hanem megölné azt.

Végeredményben tehát Trnka a legfőbb felelős azért, hogy a társadalom nagy része elveszítette a demokráciába vetett bizalmát, és a szélsőségesség felé hajlik. Minden egyes újabb százalékért Kotlebáéknak tehát Trnka lesz a felelős. A kollaborálása nélkül ugyanis a politikusok tisztességtelen része sohasem építhette volna ki és tarthatta volna fenn „az eset nem történt meg” rendszerét, írja a napilap.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.