2020. szeptember 15., 16:22

Trianon elemzése a szlovák Historická revue-ben

A Historická revue nevezetű szlovák történelmi folyóirat júniusi száma (2020/6) a trianoni diktátum elemzésével foglalkozik, ahol a szlovák szakemberek mellett cseh, magyar és román történészek idézik fel a trianoni kérdéskört és annak legfontosabb eseményeit.

A trianoni diktátum aláírásának 100. évfordulójára időzítve jelent meg a Historická Revue Trianon című száma, amely a trianoni kérdéskör elemzésével foglalkozik.

Matej Hanula szlovák történész a lap előszavában kiemeli, még száz év elteltével is merőben különbözik Trianon értékelése az érintett országokban.

A modern európai történelemben csak kevés ehhez hasonló megosztó történelmi mérföldkővel találkozhatunk”

 – írja.

Hanula megemlíti, hogy a szlovákok nagy része számára Trianon a magyar politikai elittel való leszámolás szimbóluma marad, amely a szlovákokat ért sérelmekért volt felelős a dualizmus korában.

Szlovák körökben a történelmi Magyarország (szlov. Uhorsko) felbomlását általában úgy interpretálják, mint egy többnemzetiségű állam logikus megszűnését, amelyet utódállamok - „nemzetállamok” váltottak fel. A magyarok esetében, akik az Uhorszkó és Magyarország fogalmak között nem tesznek különbséget, azonban történelmük egyik legtragikusabb eseményéről van szó, amelyet csak a mohácsi vereséggel (1526) lehet összehasonlítani – írja Hanula.

A szlovák történész szerint, habár a téma ma már nem vált ki olyan indulatokat, mint a háború közötti időszakban, régiónkat mai napig megosztja Trianon értékelése.

Egyetlen utódállam sem volt valójában nemzetállam

A Győztesek és vesztesek (Víťazi a porazení) című írásában Jan Rychlík cseh történész értékeli a trianoni döntést. Véleménye szerint egyetlen békekonferencia sem igazságos, és nem is lehet igazságos, mivel a győzteseket háború után mindig megjutalmazzák, a veszteseket pedig megbüntetik.

Véleménye szerint igaz, hogy a párizsi békekonferencián a határok másként is alakulhattak volna, például meg lehetett volna hagyni Magyarországnak Csallóköz és Rozsnyó vidékét. Hogy ez nem így történt, az gazdasági, közlekedési, katonai és stratégiai tényezők eredménye.

Ma már azonban ennek a konstatálásnak csak történelmi értéke marad. A régi sérelmek jóvátételének útja nem a határok átrajzolása, mert azzal csak új sérelmek születnek.

Rychlík kiemeli, hogy egyetlen utódállam sem volt valójában nemzetállam, mivel nem lehetséges nemzetiségileg teljesen homogén egységeket létrehozni.

Lengyelország, Csehszlovákia és a Jugoszláv Királyság létrejöttével nem új nemzetállamok alakultak, hanem csupán a megszűnt Osztrák-Magyar Monarchia kicsinyített másai, amelyek ezáltal megörökölték annak minden nemzetiségi problémáit is”

 – írja.

Habár több nemzet az államalakulások folyamatában szóban a nemzeti elvek betartása mellett harcolt, ugyanakkor a történelmi egység betartása mellett is kardoskodtak, ami viszont kizárta egymást.

A csehek például a nemzetek önrendelkezési jogát hangoztatták, miközben hallani sem akartak arról, hogy lemondjanak a németek által lakott határ menti területekről. Ugyanakkor amikor hasonló érvekkel léptek fel a magyarok, a szlovákok és csehek elutasították azokat.

Masaryk memoranduma a jövőbeli cseh-szlovák államról

Dušan Kováč történész a csehszlovák–magyar határmegvonásról ír az „Elismerjük a nemzetiségi elvet, de nem az a legfőbb” (Uznávame národnostný princíp, ale ten nie je najvyšší) című írásában, amely idézet T. G. Masaryktól származik. Ezt az utasítást adta Edvard Benešnek a béketárgyalások előtt.

Masaryk 1914-ben Rotterdamban mutatta be Seton Watson brit publicistának a jövőbeli cseh-szlovák államról és annak határairól való elképzeléseit (ún. Rotterdami memorandum). 1915-ben azonban kidolgozott egy új memorandumot Independent Bohemia címen.

Mindkettőben szerepel, hogy az új cseh-szlovákiai állam része lesz két fontos felvidéki városközpont is: Pozsony és Kassa.

Pozsony esetében Masaryk fő érve volt, hogy Csehszlovákiának szüksége van eme Dunához való fontos stratégiai csatornára.

Akkoriban mindkét Masaryk féle memorandumot elutasította a brit kormány azzal, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétverése és új államok létrehozása annak romjain, nem érdeke Nagy-Britanniának. Hasonlóan vélekedett Franciaország, Olaszország és az USA is. A helyzet 1918 nyarán változott meg, amikor az Antant egy új szövetségi rendszer létrehozásán kezdett el dolgozni Közép-Európában, amelynek Csehszlovákia is része lenne.

Vavro Šrobár Szlovákia élén

Matej Hanula Diktatúrával a demokrácia felé (Diktatúrou k demokracii) című írásában, Szlovákia területének csatlakozásáról ír az új republikához, amely során Vavro Šrobár miniszter kiemelkedő szerepet töltött be.

Šrobár egyesek szerint megfelelően járt el, mások ellenben csak véres diktátorként emlegetik. Ugyanakkor nem kétséges, hogy fő feladatát sikerült teljesítenie: Szlovákiát szilárdan hozzácsatolta Csehszlovákiához. Szlovákia irányításával megbízott teljhatalmú miniszterként feladatai közé tartozott kiépíteni az új állam közigazgatását, szlovákosítani az oktatást és a bíróságot.

1919 januárjában Šrobár úgy döntött, hogy a közigazgatás központját Zsolnáról Pozsonyba helyezi át, hogy a csehszlovák kormány ezzel is megerősítse pozícióját a városban.

A Duna partján elhelyezkedő Pozsony megszerzését stratégiai prioritásnak tekintette, még annak ellenére is, hogy főként németek és magyarok lakták. Mindez később számos konfliktushoz vezetett a lakosság és a csehszlovák vezetés között.  

Šrobárék egyben végett akartak vetni a pozsonyi lakosság bármilyen igyekezetének arra irányulva, hogy a város megkapja a neutrális státuszt. Ugyanakkor még 1917-ben Šrobár Nyitrát szerette volna Szlovákia fővárosává tenni, Piccione generális pedig Besztercebányát ajánlotta.

Ligetfalu elfoglalása

Ľuboš Kačírek Szlovákia a Duna jobb partján (Slovensko na pravom brehu Dunaja) c. írásában Ligetfalu elfoglalásáról ír 1919. augusztus 14-én.

A Duna jobb partját ugyanis az Antant Magyarországnak ítélte, ezzel Pozsony elveszítette azt a területét, amely mindig is természetes része volt, népszerű sport- és rekreációs helyként szolgált.

Ligetfalut, habár formálisan külön településnek számított, szoros kötelék fűzte a városhoz. Emellett abban az időben erős fejlődésnek is indult: közúti- és vasúti hidak, gyárak épültek a helyen, és a lakosság száma is jelentősen megnövekedett. Csehszlovákia ezért igény tartott a területre, és a végén meg is szerezte.

Szlovákok, akik nem akarták Magyarország felbomlását

Tomáš Jahelka Andrej Hlinka autonómiatörekvéseiről ír a Hlinka útja Párizsba és vissza (Hlinkova cesta do Paríža a späť) c. írásban. 1919-ben a hivatalos csehszlovák delegáción kívül egy másik szlovák aktivista csoport is titkon elindult a párizsi béketárgyalásokra, akik Szlovákia területének visszacsatolását követelték Magyarországhoz.

Ezek közül kiemelkedik Andrej Hlinka, szlovák katolikus pap személye. Hlinka eleinte pozitívan fogadta Csehszlovákia megalakulását, nagyon hamar azonban a cseheket kezdte a szlovákok ellenségének tekinteni.

Többek között kijelentette, hogy a csehek néhány hét alatt több kárt okoztak a szlovákoknak, mint a magyarok ezer év alatt.

A csoport a párizsi konferenciára végül a csehszlovák békedelegáció közbelépésére nem került be. Hlinkától elvették képviselői mandátumát, majd egy időre börtönbe is került.

A Historická Revue-ben elolvashatjuk továbbá Zeidler Miklós, az MTA Történettudományi Intézet főmunkatársa, és az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék docensének írását is Keserű béke. A trianoni békeszerződés és Magyarország címen, ahol a szerző magyar szemszögből összegzi a témával kapcsolatos legfontosabb eseményeket. Ahogy Marcela Sălăgean, román történész írását is, aki a Nagy-Románia megalakulásával kapcsolatos információkat foglalta össze.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.