2024. február 13., 13:21

Többen is elhagyják Matovič pártját

Többen kilépnek a Slovensko mozgalomból a vezetőség hozzáállása, a jelöltlista önkényes összeállítása és a mozgalom elszigetelődése miatt.

Matovic sajtó 230509
Fotó: Reprofotó

Ezidáig Peter Kremský, Mária Šofranko, Veronika Gmiterko, Vojtech Tóth, Peter Liba és Ján Marosz jelentette be, hogy megszünteti a tagságát.

Az OĽANO, majd a Slovensko mozgalom működésének megváltoztatására tett számos sikertelen kísérlet után döntöttünk úgy, hogy megszüntetjük tagságunkat az Igor Matovič által vezetett tömörülésben”

– áll a távozók közös nyilatkozatában.

Elsősorban a kritikus szemléletet és a kényelmetlen témákról való tisztességes párbeszédet hiányolják. Szerintük a vezetőség elszigetelődik, továbbá átgondolatlan döntéseket hoz, ilyen volt többek között a névváltoztatás is.

A távozók leszögezik, azért léptek be a mozgalomba, hogy az ország fejlődéséért, az életszínvonal javításáért és a közélet megtisztulásáért harcoljanak. „Az elmúlt egy évben azonban az OĽANO-t egyre inkább a populizmus, a konfliktuskeresés és a politikai üzletelés jellemezte” – írták a távozók, hozzátéve, hogy a mozgalom vezetése elzárkózik a párbeszédtől, figyelmen kívül hagyja vagy bagatellizálja a bíráló észrevételeket, az egyéni érdekek kerültek előtérbe, és mindenről néhány bennfentes személy dönt.

Számukra akkor telt be a pohár, amikor a mozgalom elnöke bejelentette, hogy indul az államfőválasztáson.

Mi az együttműködést és a tisztességes párbeszédet tartjuk fontosnak, és nem ellenségként tekintünk azokra, akiknek a véleménye nem egyezik a miénkkel”

– közölték a távozók.

A történtekkel kapcsolatban a mozgalom rövid közleményt adott ki. „A Slovesko mozgalom korrupcióellenes szabályai nem engedték, hogy eleget tegyünk volt kollégáink elvárásainak. Sok sikert kívánunk nekik a további politikai pályafutásuk során" - reagált a mozgalom a hírre. 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.