Több személy ellen vádat emeltek, akik visszaéltek a pandémiás támogatással
A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal korrupcióellenes egységének nyomozója befejezte a COVID–19 járvány idején nyújtott pénzügyi támogatásokkal való visszaélés gyanújának kivizsgálását. Az ügyben több személy ellen vádemelési javaslatot tettek – tájékoztatott erről a rendőrség a közösségi oldalán.
„Eddigi megállapításaink szerint négy gyanúsított – a Bazini Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal alkalmazottai – 2021 júniusa és augusztusa között célzottan visszaéltek az Első Segítség (Prvá pomoc) támogatási rendszerrel, amely a munkahelyek megőrzését segítette a járvány idején” – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy a gyanúsítottak tevékenysége több mint 571 000 eurós kárt okozott.
A rendőrség szerint az érintettek előre egyeztetve jártak el, és jogosulatlanul nyújtottak be támogatási kérelmeket fiktív vagy célzottan létrehozott cégek nevében.
A rendőrség szerint az így létrehozott dokumentumok alapján a támogatásokat olyan bankszámlákra utalták, amelyek több kérelmezőnél is ismétlődően megjelentek. A pénz jóváírása után az összegeket azonnal tovább utalták más számlákra Szlovákiában és külföldön, vagy készpénzben felvették.
A gyanúsítottakat társtettesként elkövetett támogatási csalás bűntette miatt büntetőeljárás alá vonták.
– tette hozzá a rendőrség.
Hangsúlyozták, hogy a jövőben is következetesen kivizsgálják a közpénzek felhasználásával kapcsolatos visszaélések gyanúját, és hazai, illetve nemzetközi partnerekkel együttműködve intézkedéseket hoznak az ilyen esetek megelőzésére.