Több mint tízmillió eurót fordítanak az erőszak áldozatainak védelmére
A Szlovák Beruházási, Regionális Fejlesztési és Informatikai Minisztérium (MIRRI) két új pályázati felhívást hirdetett meg a Szociális Program keretében, amelyek célja az erőszak áldozatainak védelmének megerősítése. A támogatások összértéke meghaladja a 10 millió eurót. A pályázatokat Samuel Migaľ beruházási miniszter és Susan Eckey, a Norvég Királyság szlovákiai nagykövete ismertette szerdai sajtótájékoztatóján.
Migaľ hangsúlyozta, hogy a felhívások konkrét lépést jelentenek egy olyan segítségnyújtási rendszer kialakítása felé, amely erősebb, könnyebben elérhető, és hatékonyabban képes megvédeni a nehéz helyzetbe került embereket. Mindkét programot a Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatja.
Az első pályázat keretösszege 7,65 millió euró, egy-egy projekt 100 ezer és 700 ezer euró közötti támogatásbanrészesülhet. A cél a nemi alapú és családon belüli erőszakot elszenvedő nők, valamint gyermekeik számára nyújtott speciális szolgáltatások hálózatának bővítése.
– hangsúlyozta a miniszter.
A második pályázat 2,5 millió eurós keretből gazdálkodik, a támogatás összege 400 ezer és 600 ezer euró közöttmozoghat. Ennek célja, hogy Szlovákiában első alkalommal olyan, kórházakban működő központok jöjjenek létre a szexuális erőszak áldozatai számára, ahol az érintettek egy helyen juthatnak egészségügyi, pszichológiai, szociális, jogi és igazságügyi szakértői (forenzikus) segítséghez, anélkül hogy több intézményt kellene felkeresniük.
Migaľ szerint a modern közszolgáltatás lényege az, hogy az állam a legnehezebb pillanatokban ne egyik hivataltól a másikig küldje az embereket, hanem azonnali és összehangolt segítséget nyújtson.
Susan Eckey norvég nagykövet úgy fogalmazott, hogy a két új pályázat fontos mérföldkő, és Szlovákiának, valamint Norvégiának közös célja, hogy a nők és a lányok félelem nélkül, biztonságban és méltóságban élhessenek.
A felhívások révén a pályázók olyan projektekkel jelentkezhetnek, amelyek javítják a nők helyzetét, valamint bővítik a számukra elérhető segítségnyújtási lehetőségeket. A program emellett a szlovák és norvég szakemberek közötti együttműködést is erősíteni kívánja, lehetőséget teremtve a tapasztalatok és a bevált gyakorlatok megosztására.