2021. április 21., 08:37

Több ezer szabad oltásidőpont mellett is tömve vannak a "vakcinavárótermek". Nem jól működik a rendszer!

Bár még bőven korai arról beszélni, hogy minden érdeklődőnek jut vakcina Szlovákiában, lassan-lassan azért javul a helyzet, az ötvenes korosztály képviselőit például már országszerte oltják. A rendszer azonban korántsem működik problémamentesen. 

Képünk illusztráció.
Fotó: unsplash.com

Az egészségügyi tárca a hétvégén adott ki egy közleményt melyből kiderült, bár ezrével vannak szabad oltási időpontok a hatvan éven felüliek számára, a 60 és 69 év közti korosztályból még 68 ezer jelentkező várja, hogy oltóanyaghoz jusson. 

Az ország keleti végein különösen sok a szabad időpont, de, írja a HNOnline, a hét első három napján Pozsonyban is 1600 üres hely volt még.

​Néhány politikus, természetesen ellenzékből vagy parlamenten kívül, a kormányt okolja a kialakult helyzetért. A Progresívne Slovensko politikusa, Lucia Plaváková szerint a várótermi rendszert egy egyszerű módosítással sokkal "felhasználóbarátabbá" lehetne tenni. Annyi kellene csak, hogy az egyes oltóközpontoknál feltüntetik, hányan várakoznak az oltásra, így az újonnan regisztrálók eszerint dönthetnének arról, "beállnak-e" a sorba, vagy másik, esetleg távolabb lévő központot keresnek maguknak. Plaváková szerint Csehországban már hónapok óta így működik a rendszer, sikerrel. 

Veronika Bauch, az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) szóvivője azt mondja, a Pozsonyi kerületben 3364 ember vár Pfizer vagy Moderna vakcinára. Ugyan a szóvivő nem közölte, a várakozók melyik korosztályba tartoznak, de tekintve, hogy Pfizerrel, illetve Modernával a 60 évnél idősebbeket oltják, ez könnyen kikövetkeztethető. Bauch hangsúlyozta, 

korlátlanul, bárki, bármikor módosíthatja a regisztrációját. Új oltóközpontot választhat, de törölhet is akár.

A HNOnline azt írja, mivel áprilisban, illetve májusban százezres nagyságrendben érkeznek a vakcinák, így az illetékesek előbb-utóbb kénytelenek lesznek módosítani a várótermi rendszer működésén, ha már az, s ez világosan látszik, a kisebb "terhelést" sem bírja.

Áprilisban 350 ezer adag Pfizer vakcinának kell jönnie, májusban pedig még ennél is több, akár egymillió adag amerikai-német oltóanyag is befuthat. Ez még nem minden! Már ebben a hónapban meg kell érkeznie 200 ezer adag AstraZenecának, illetve Moderna és Johnson & Johnson oltóanyagok érkezésével is számolnak, s akkor a már nálunk raktározott, de engedély nélküli Szputnyik-vakcináról nem is beszéltünk. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.