Tiszta lelkek napja idén is a versfesztiválon
Tizenhetedik alkalommal telt meg a taksonyi művelődési központ azzal a csendes, mégis nagyon erős jelenléttel, amit csak a fogyatékossággal élő fiatalok versmondó fesztiválja tud megteremteni. A Mentálisan Sérülteket Segítők Társasága galántai szervezete és a Carissimi Nonprofit Alap idén is közösen hívta életre azt a napot, ahol a versek mögött sokkal több születik, mint szavalat: jelenlét, elfogadás és tiszta emberi kapcsolódás.
A zsűri asztalánál ezúttal is olyan emberek foglaltak helyet, akik évek óta ennek a napnak a biztos pontjai: Bauer Edit, a Carissimi elnöke, aki mindig olyan természetes és mély nyugalommal beszél az elfogadásról, hogy az ember érzi, ezek nem csak szavak, meggyőződés. Mellette Zsidó János esperesplébános, Bergendi Mónika, a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium nyugalmazott pedagógusa, valamint Markovics Tímea, a Carissimi utódlapjának főszerkesztője figyelték a szavalatokat, nem csak szakmai szemmel, hanem emberi jelenléttel is.
De volt egy pillanat, ami mintha megállította volna az időt.
Egy fiú nem akarta elmondani a versét. Pedig tudta, rengeteg verset tud, most mégsem érezte úgy, hogy ezt bizonyítania kell. A feszültség csendben ült a teremben. Édesanyja azonban mellette maradt és együtt, kitartóan kísérték végig a szavakat, nem kényszerből, hanem szeretetből, jelenlétből. Ekkor hangzott el Pék Anna, a szervező mondata, amely azóta is bennem zeng:
A zsűri értékelései idén is erről a finom egyensúlyról szóltak, kiemelni az erősséget, észrevenni az őszinte pillanatokat, és visszaadni valamit abból, amit a színpadon kaptak, figyelmet, elfogadást, emberséget.
A napot a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium „Illúziók” csoportjának versösszeállítása és táncos előadása szinesítette, majd délután a Kicsi Hang formáció megzenésített versei tették teljessé az élményt, mintha a költészet egy pillanatra hanggá, lélegzetté vált volna.
A nap végére, ahogy minden évben, most is ugyanaz az érzés maradt bennem, hogy ez nem verseny. Nem is igazán fesztivál. Ez inkább egy találkozás egy olyan világgal, ahol a teljesítmény helyett a jelenlét számít, ahol a hibák nem elvesznek, hanem emberivé tesznek, és ahol a kimondott szó mögött mindig ott van valami sokkal nagyobb: a lélek.
