Teltházas nótaest Vezekényen, amikor a dal hazatalál - KÉPEKKEL
Meghitt, családias, mégis ünnepi hangulat lengte be Vezekényt a hétvégén. A Vezekényi Nótaest teltházas közönség előtt bizonyította, hogy a magyar nóta nem múlt idő, hanem élő, közös szívverés. A fellépők, a virtuóz zenekar és a lelkes hallgatóság együtt teremtettek olyan estét, amelyről még napok múlva is dúdolva mesél az ember.
Van valami különleges abban, amikor egy kis felvidéki településen összegyűlnek, és nem rohannak sehová. Amikor nem az órát nézik, hanem egymást. Vezekényen most ilyen este kerekedett.
A Vezekényi Nótaestet a Közösen egy szebb Vezekényért Polgári Társulás szervezte, Pozsonyvezekény község önkormányzatának támogatásával. A szervezők nem csupán egy kulturális programot hívtak életre, hanem közösségi ünnepet teremtettek. A terem zsúfolásig megtelt, pótszékek kerültek elő, és még így is akadt, aki állva hallgatta végig az estét. Teltház volt, igazi, lélegző, együtt lélegző közösséggel.
A magyar nóta sokunk számára több mint dallam. Történet. Sóhaj. Mosoly. Néha könny a szem sarkában. Olyan, mint a vasárnapi húsleves illata: egyszerre idézi a gyermekkort, a családi asztalt, a nagyszülők udvarlásait és a régi mulatságokat. A nóta ott kezdődik, ahol a szó már kevés.
Az est zenei gerincét Mezei Zsolt és cigányzenekara adta. Virtuozitásuk nem pusztán technikai tudás, hanem szenvedély és alázat. Finom átmenetek, huncut cifrák, mélyről jövő, szívbe markoló lassúk váltották egymást. A zenekar érzékenyen követte az énekeseket, együtt dobbanva velük, reagálva minden apró rezdülésre. Ritka az ilyen összhang, főként úgy, hogy sokakkal most találkoztak először. Talán ezt hívják Isten adta tehetségnek.
A fellépők sora méltó volt az alkalomhoz.
Felsőszeliből érkezett Deák Béla, aki évek óta hűséges résztvevője a hagyományos nótaesteknek, s akinek hangján átszűrődik a nótázás iránti őszinte szeretet. Léváról jött Gubík Magdi aranykoszorús nótaénekes, akinek előadásában a Muzsikánál nincs jobb barát vagy az Édesanyám, minek adott férjhez nemcsak dal volt, hanem átélhető történet. A közönség vele együtt énekelt, és amikor egy-egy sor végén felcsendült az ismerős refrén, már nem volt külön énekes és hallgató, csak közös hang.
Az est egyik különleges fellépője Nagy Andrea volt, aki először járt Vezekényen. Előadásának különlegességét az adta, hogy az utolsó pillanatban vállalta a fellépést, mert a meghirdetett előadó sajnos lebetegedett. Nagy Andrea pedig bátran, érzékenyen adott hangot a nótáknak.
Színpadra lépett a „Felvidéki Nótapáros” is: Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László, akik közel három évtizede szolgálják a magyar nóta ügyét. Előadásukból sugárzott az összeszokottság és az a fajta természetesség, amely csak hosszú közös út eredménye lehet. Dalaikban ott volt a haza, a magyarság, a megmaradás üzenete, különösen fontos gondolat ez itt, Felvidéken.
Nem maradhat ki a sorból Ivány Árpád sem, aki nemcsak fellépőként, hanem az est egyik lelki motorjaként is jelen volt. Vannak emberek egy közösségben, akik nem csupán szerveznek, hanem lelket adnak az eseményeknek. Számára a magyar nóta nem műsorszám, hanem életforma és ezt a közönség minden hangban érezhette.
Az est rangját emelte, hogy jelen volt Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke is. De ez az este nem csak a hivatalos minőségek estje volt. Sokkal inkább a személyes kötődéseké, ugyanis édesanyja is a fellépők között szerepelt, így a közélet és a család itt valóban egy térben, egy dallamban találkozott.
A szünetekben beszélgetések zsongtak, régi ismerősök találtak egymásra, mert a magyar ember, ahogy tréfásan mondani szokás, három dolgot biztosan tud: beszélgetni, vendéget fogadni és nótázni. Ha pedig a három egyszerre történik, abból csak jó este kerekedhet.
A nótaest végén nem volt igazi lezárás. Mert az ilyen esték nem érnek véget a tapsnál. A dallamok hazamennek velünk. Vezekény ezen az estén ismét bebizonyította, hogy a kis településeknek nagy szívük van. A magyar nóta pedig nem divat kérdése. És amíg vannak, akik éneklik, és vannak, akik visszaéneklik, addig élni fog.
