Te jó ég! Hogy lesz ebből kormány?! A Sme rodina egyik képviselője azt állítja, Kiska ölette meg Kuciakot
Ľuboš Kabát, a Sme rodina újonnan megválasztott képviselője azt állította, hogy Andrej Kiska, a Za ľudí elnöke rendelte meg Ján Kuciak újságíró meggyilkolását. A közösségi hálón közzétett kijelentésről az Expres Rádió tájékoztatott. A Sme rodina elhatárolódott képviselőjének kijelentésétől.

Kabát kijelentését a közösségi hálón tette közzé a Denník N. Kabát egyebek mellett kijelentette, hogy a volt államfőnek tudnia kell, miért kellett meghalnia Kuciaknak és menyasszonyának, Martina Kušnírovának. A kommentárok között a Pentával kapcsolatos rejtett finanszírozásról is kérdést tett fel Kiskának.
Ha ez igaz, az nagyon komoly dolog lenne"
- mondta Igor Matovič, az OĽaNO elnöke.
Hozzátette, hogy
Boris Kollárnak, a Sme rodina elnökének állást kell foglalnia.
A Sme rodina elhatárolódik ettől az állítástól és le fogja vonni a megfelelő konzekvenciát.
Ez a nyilatkozat régebbi, és álláspontunk szerint ez Ľuboš Kabát magánvéleménye, amivel a mozgalom semmilyen módon nem azonosul"
– áll a mozgalom közleményében.
Címkék