Tagadnak a Kuciak-gyilkosság vádlottai
Soha semmilyen gyilkosságot nem rendeltem meg – jelentette ki záróbeszédében Alena Zs. a bazini Speciális Büntetőbíróságon a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának és az ügyészgyilkosságok előkészítésének ügyében tartott tárgyaláson. Emellett megkérdőjelezte A. Zoltán rá nézve terhelő vallomásának hitelességét.

Alena Zs. feltette a kérdést a bíróságnak, létezik-e bizonyíték arról, hogy A. Zoltántól ő rendelte volna meg bárki megölését. "Erről nincs semmilyen szöveges bizonyíték, nincs tanú, nincs kamerafelvétel” – adta meg a választ saját kérdésére. Azt is kijelentette, nem tartozott A. Zoltánnak, ellenkezőleg, ő adott neki pénzt lakásfelújításra.
Marian K. állítása szerint nem érezte, hogy bármilyen fenyegetést jelentettek volna rá nézve Ján Kuciak írásai. Már korábban visszautasította a vádat, hogy gyilkosságokat rendelt meg.
– mondta Marian K. Hozzátette, azoknál a részleteknél, amelyeknél nincs elég bizonyíték, a vád megpróbál az érzelmekre hatni. „Bízom benne, hogy csakis a megdönthetetlen tények és bizonyítékok alapján hoznak döntést” – mondta a bíróknak a vádlott.
A bíróságon azt is kijelentette, a Donovaly-ügyben nem Kuciak cikke alapján indult ellene eljárás, és szerinte Kuciak írásai semmiben sem tértek el attól, ami más újságokban megjelent. Azt is hangsúlyozta, sosem oldotta meg erőszakkal az újságírókkal való nézeteltéréseit.
Marian K. szerint a koronatanú, A. Zoltán úgy döntött, hogy megpróbál üzletelni az igazságszolgáltatási szervekkel,
és szerinte az is az ő ártatlanságát igazolja, hogy A. Zoltán csak hónapokkal azután tett először vallomást Maroš Žilinka jelenlegi főügyész megölésének tervével kapcsolatban, hogy letartóztatták.
Azt is visszautasította, hogy lett volna indítéka Peter Šulfiarský és Žilinka megöletésére. „Daniel Lipšic megölésének terve pedig meggyőződésem szerint teljes egészében ostobaság” – tette hozzá.