Szlovákiában csökkent a munkanélküliség
Az előző hónaphoz képest csökkent a munkanélküliség Szlovákiában.
A nyilvántartott állástalanok aránya jelenleg 7,66 százalékon áll.
Ezenkívül nőtt az elérhető munkahelyek száma.
Jelenleg 73 575 ilyen munkahely van.
Mindezt pénteken közölte Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter a privigyei járásbeli munkaútja során.
A nyilvántartott állástalanok száma már négy hónapja folyamatosan csökken. Ezenkívül az év elejétől nő az elérhető munkahelyek száma.
– állapította meg Krajniak.
A tavalyi év ugyanezen időszakához képest szerinte a tavaszi, illetve a téli járványhullám ellenére, körülbelül 5000-rel csökkent az anyagi szükséghelyzetben élők száma.
– magyarázta.
A tárcavezető egyúttal azt is kiemelte, hogy
Szlovákia különféle régióiban a járvány ideje alatt is sikerült olyan projekteket előkészíteni, amelyek segítségével az álláskeresők új, szakképesítést igénylő munkahelyet találhatnak.
Szerinte ennek példája a Brose Privigye társaság.
A regisztrált munkanélküliség átlagos értéke a Privigyei járásban is csökken, annak ellenére, hogy a bányászati tevékenység fokozatosan átalakul, ill. alábbhagy. Ez az arány egy százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál.
– tette hozzá Krajniak.