Szlovákia lakosságának a fele nem ért egyet az EU ukrajnai konfliktusra adott válaszával
Minden második ember elégedetlen azzal, ahogy az Európai Unió eddig reagált az ukrajnai konfliktusra – derült ki abból a felmérésből, melyet az Európai Bizottság szlovákiai képviselete rendelt a Focus ügynökségtől.

A reprezentatív felmérés során 1007 személyt kérdeztek.
A lakosság 50 százaléka elégedetlen, 45 százaléka pedig elégedett a konfliktusra adott válasszal.
Michal Vašečka szociológus szerint
a felmérés mindenekelőtt az ország megosztottságára mutat rá, bár figyelembe kell venni, hogy az elégedetlenek táborába tartoznak azok is, akik még keményebb fellépést várnának el Oroszországgal szemben.
- mondta Vašečka.
A szociológus szerint
a társadalom már annyira megosztott, hogy szinte mindegy, milyen társadalmi-kulturális kérdés vetődik fel, fele-fele arányban oszlanak meg a vélemények.
Arra is rámutatott, hogy szinte lefedi egymást a korábbi oltásellenes tábor és az ukrajnai háborút megkérdőjelezők csoportja.
Vašečka beismerte, hogy
az orosz invázió megindítása után inkább azt feltételezték, hogy a kormánypártok támogatottsága fog emelkedni, de nem ez történt.
Másrészt ez az eredmény is illeszkedik abba a trendbe, hogy a pártok szavazótáboraira már alig vannak hatással a botrányok, a belpolitikai és külföldi események. A pártok támogatottságában ilyesmik miatt nem történnek jelentős változások, és legfeljebb a parlamenti választás előtti időszakban indul be nagyobb mozgás.
Martin Slosiarik, a Focus ügynökség elemzője szintén úgy véli, ebben a felmérésben is világosan elkülönül a kormánypárti és az ellenzéki szavazótábor. A háborúra adott uniós válaszokkal átlag feletti elégedettség tapasztalható a koalíciós oldalon, és átlag alatti az ellenzékin.
Hozzászólások
🤷♀️😂