Szlovákia, a „lábon lőtt” ország
Hosszas kötélhúzás végén csak sikerült megegyeznie az Európai Unió 27 tagállamának a hatodik szankciós csomag elvileg kizárólag Oroszországot, gyakorlatilag inkább Európát büntető intézkedéseiben. A kőolajembargó kapcsán született kompromisszummal tulajdonképpen mindenki veszített, a legtöbbet talán éppen Szlovákia.
A lassan két hete elfogadott szankciós csomag lecsengett témának tűnhet, holott az általa keltett hullámok tulajdonképpen csak most érik el Szlovákiát. Jónéhány hónapba telik, mire át is csapnak az ország feje felett, de ne legyenek illúzióink, állítsanak bármit atlantobrüsszelista barátaink, ez fog történni. Mind politikai, mind gazdasági értelemben.
Rögtön az elején érdemes tisztázni egy igen elterjedt félreértést. A közbeszédben, talán néhány szlovák sajtótermék rendkívül slendrián megfogalmazása miatt, az az elképzelés vert gyökeret, hogy a szlovák kormánynak nem sikerült Orbán Viktor Magyarországához hasonló sikert elérni az érdekérvényesítésben, és az orosz nyersolaj importja kapcsán Szlovákia nem kapta meg ugyanazokat a kivételeket, mint „a magyarok” és a csehek. Nos, ahogy mondani szokták, mindez így és ebben a formában nem igaz.
Az orosz nyersolaj, legalábbis még egy darabig, a Barátság kőolajvezetéken korlátlan mennyiségben érkezhet az országba. Elméletben! Ugyanis, és itt mulasztott óriásit a szlovák kormány, azt már nem sikerült kiharcolnia, hogy az orosz nyersolajból finomított termékek korlátlan ideig forgalmazhatóak legyenek az EU területén. Magyarul, a Slovnaft a türelmi idő lejárta után nem exportálhat uniós tagállamokba semmilyen, az orosz olajból előállított terméket. Se benzint, se dízelt.
Mivel a Slovnaft finomított termékeinek 70%-a nem a hazai piacon, hanem az Unió tagállamaiban talál gazdára, ezzel egyértelmű kényszerpályára állították a régió egyik legnagyobb kőolaj-finomítóját. Váltasz vagy meghalsz! Az ugyanis nem megoldás, amit Richard Sulík gazdasági miniszter szorgalmaz, hogy a Slovnaft termeljen többet a hazai piacra. Több szempontból sem megoldás! Alacsony árképzéssel persze kiszoríthatnák a konkurenciát Szlovákiából, de ahhoz a gazdasági versenyhivatalnak is lenne egy-két szava, másrészt a szlovákiai fogyasztás így sem lenne elegendő a Slovnaft kapacitásához képest.
A Slovnaft illetékesei jó előre jelezték, ha az általuk előállított nyersolajból finomított termékek 70%-a kiesik a piacról, nem tudnak, pontosabban nem lesz értelme tovább működniük. A finomításhoz szükséges technikai minimummennyiség a mostani napi átlag 120 ezer hordó nyersolaj hatvan százaléka körül van. Ennél kevesebbet technikai okokból sem tudnak feldolgozni. Az sem megoldás, ha a Slovnaft igyekszik nem EU-tagállamokat keresni az orosz olajból finomított termékeinek.
Az elhibázott embargó egyik legfájóbb következménye a hirtelen fellépő üzemanyaghiány lehet, ugyanis az orosz nyersolajnak egyelőre nincs hasonló volumenű alternatívája, mert az Adria-vezetéken érkező nyersolaj nem elég. Hiába álmodoznak néhányan arról, hogy a MOL – mivel őt nem érinti az exportra vonatkozó szankció, ugyanis a késztermékek alig 10%-át viszi ki külföldre – majd csak orosz nyersolajat használ, így az Adria-vezetéken szabadon áramolhat az északi nyersolaj a Slovnafthoz. Ez jelenleg nem több puszta lehetőségnél.
Amikor gazdasági szakportálok komolyan foglalkoznak azzal a lehetősséggel, hogy az akut üzemanyaghiány elkerülése érdekében majd páros és páratlan tankolási napokat vezetünk be a rendszámok alapján, akkor azért érezni lehet, hogy valami nagyon félrement.
A szükség törvényt bont! Ezzel csak egy probléma van. A Slovnaft illetékesei szerint 2025-nél előbb nem tudnak átállni, így hiába mondja Sulík, hogy de igen, át tudunk, nem az ő vágyvezérelt politikai nyilatkozatain múlik a dolog. Az pedig tényleg kifejezetten vicces lenne, ha nem lenne rendkívül szomorú, hogy a kőolaj-feldolgozó már jelezte, nagyjából 2-300 milliós állami segítség nélkül esélyük nincs az átálláshoz szükséges fejlesztéseket végrehajtani. Olvasóink talán emlékeznek rá, mennyi pénzt remélt a fékevesztett agyú pénzügyminiszter, John Stuart Mill nagyszombati reinkarnációja, Igor Matovič a Slovnaftra kivetett különadóból. Nos, 300 millió eurót! Legalább lesz hová visszaforgatni a pénzt azzal együtt, hogy az orosz olaj importjának megszűnésével a különadó úgy válik feleslegessé, mint kengurunak a babakocsi.
A szankciós csomag elfogadása után nem kellett hozzá sok idő, hogy a kormánykoalíció politikusai ismét egymásnak ugorjanak. Az első csapás természetesen Matovičéktól érkezett, egy Gyimesi György formájú tüzérségi aknagránát képében, aki „lusta dilettánsnak” nevezte Richard Sulíkot. A mostanában feltűnően sokat futtatott magyar képviselő, anélkül, hogy erről egyeztetett volna Eduard Heger kormányfővel, lemondásra szólította fel a gazdasági minisztert, mivel szerinte az ő felelőssége lett volna a mostaninál jóval előnyösebb feltételeket kialkudni. Sulík persze forró krumpliként dobta el magától a felelősséget, egymaga hozta a három majom összes figuráját. Ő nem látott, nem hallott, nem mondott semmit, sőt közelében sem járt Brüsszelnek, amikor az Európai Tanács állam- és kormányfői megtárgyalták a részleteket.
Érdekes módon Eduard Heger is nagyon óvatosan fogalmazott, nem hárította Sulíkra a felelősséget, sőt, szerencsétlennek nevezte, hogy Gyimesi a sajtóban támadta meg saját kormánya egyik miniszterét. Boris Kollár és Veronika Remišová kritikusabbak voltak ugyan, de Matovičékhoz képest jóval visszafogottabbak. Nem úgy az ellenzék! Peter Pellegrini az egész kormányt mondatná le, Robert Fico viszont beéri kevesebbel is. Állandó passziójának hódolva Richard Sulík visszahívását kezdeményezi a parlamentben, borítékolható eredménnyel.
A végén érdemes beszélnünk kicsit a brüsszeli kudarc politikai következményeiről is. Richard Sulík részben az őt ért támadások miatt jelezte, az SaS politikusai nem fogják látogatni a koalíciós tárgyaláskat, ha Matovič nem változtat a stílusán. Eduard Heger kormányfő és a két, nem érintett párt reakciója alapján arra lehet következtetni, a pénzügyminiszter ezúttal túl messzire ment. Ez abból is látszik, hogy a miniszterelnök nem állt bele a Sulík elleni hadjáratba (nehezen is tette volna, elvégre ő ült a brüsszeli tárgyalóasztalnál), ráadásul Kollár és Remišová is inkább csak szőrmentén bírálta a gazdasági minisztert, a távolmaradós reakciót pedig egyáltalán nem. Valószínűleg ők is érzik, az átlagpolgárnak baromira elege van abból, hogy a vezető politikusok idejét az ország kormányzása helyett egymás gáncsolása tölti ki.
Elég elmenni egy élelmiszerüzletbe vagy megállni a legközelebbi benzinkúton, rögtön világossá válik, az országot nem irányítja senki. A szlovák kormány egyelőre nem tett semmit, hogy mérsékelje a gazdasági recesszió egyre erősebb nyomását. Az apa férfi, az anya nő és látjuk, Szlovákiában a benzinár is. Matovičék nagy inflációs mentőcsomagjából nem lett semmi, Zuzana Čaputová megvétózta, és már jó előre jelezte, ha a törvényhozás letöri a vétót (ehhez az OĽaNO-nak Kotlebáékra is szüksége lehet), megy tovább az alkotmánybírósághoz.
Az ország állapotáról mindent elmond, hogy múlt hét pénteken ellepte az utcákat az a Matovič fejével díszitett óriásplakát, amely büszkén hirdeti, a párt megígérte és el is érte a 200 eurós, gyermekek után járó támogatás bevezetését. Igen, ez annak a csomagnak a része, amelyet az elnökasszony épp most dobott vissza a parlamentnek. Csodálatos országban élünk…
