Szlovák, magyar két jó…
A magyar–szlovák kapcsolatok a kilencvenes évek óta nagy hullámhegyeket és hullámvölgyeket jártak be. A mélyponton az államközi viszony olyan szintre jutott, amelyet már csak ellenezni lehetett, elemezni alig.
A kétoldalú kapcsolatok az előző másfél évtizedben a mosolydiplomáciától fokozatosan olyan partneri viszonyig fejlődtek, amelyben Budapest és Pozsony is felismeri és a gyakorlatban is kamatoztatja a közös érdekeket. Ebben kiemelt szerepe volt és van a két kormányfőnek, Orbán Viktornak és Robert Ficónak.
A személyes kapcsolat által megalapozott közeledés – ahogy az előző évek mutatják – egyfelől hatékonyan képes áthidalni a konfliktusokat, ugyanakkor a partneri viszony törékenységére is utal.
Jól mutatta ezt a 2020 és 2023 közötti időszak, amikor a szlovák diplomáciát az Orbán-kormánnyal szemben álló progresszív, liberális politikusok irányították.
Ezzel szemben jól érzékelhető a kontraszt, hogy a 2023 őszi pozsonyi kormányváltás óta a magyar–szlovák csúcsszintű találkozók menetrendszerűen követik egymást, amely közeli kapcsolatról árulkodik. 2024-ben előbb Robert Ficót fogadta Orbán Viktor Budapesten, az idei évben pedig a magyar kormányfő négy hónap alatt már kétszer is a szlovák fővárosban vendégeskedett.
Orbán Viktor januári villámlátogatása és a múlt heti kormányfői találkozó kül- és belpolitikai kontextusa is arra utal, hogy mindkét vezető politikus fontos szövetségesként tekint a másikra. Ebből adódik, hogy a magyar miniszterelnök pozsonyi látogatása Szlovákiában éles politikai támadások célpontjává vált.
Az ellenzéki kihívó szerepére törő Ivan Korčok a kormányfői találkozóhoz időzített műbalhéja során a kilencvenes évekből jól ismert receptet, a magyar revíziós törekvésekkel való riogatást húzta elő, szándékoltan felkorbácsolva a magyarellenes indulatokat.
Az apropót erre a PS friss igazolásának az adta, hogy a magyar közszolgálati televízióban a Himnuszt az ezeréves magyar állam történelmének mára már külhonba szakadt helyszíneivel illusztrálják.
Mint látható, némi rosszindulat és a közös történelmünk tagadása, megtetézve a gátlástalan politikai haszonszerzéssel, elég ahhoz, hogy újra asztalra kerüljön a magyar kártya. Az már csak a hab a tortán, hogy Korčok nyíltan magyarellenes kirohanásához a legnagyobb ellenzéki párt politikai hátteret biztosít, és a párt magyar származású prominens politikusának, Ódor Lajosnak egyetlen bíráló szava sincs párttársa uszító megjegyzése kapcsán.
Tegyük hozzá, Ivan Korčok magyarellenes kirohanása – minden utólagos magyarázkodás dacára – alkalmas lehet arra, hogy a PS magyar szavazóit elbizonytalanítsa, vagy akár eltántorítsa a párttól.
Ez pedig lehetőséget kínál arra, hogy a Magyar Szövetség olyan választói csoportokat is megszólítson, amelyek korábban elérhetetlennek látszottak a magyar párt számára.
A margóra jegyezzük fel, felvidéki magyarként a hátunk közepére sem kívánjuk, hogy a szlovák politikusok a magyarellenességgel licitáljanak egymásra. Vagyis cseppet sem mindegy számunkra, hogy a progresszív ellenzék provokációjának nem ül fel a kormányoldal, és a jó államközi kapcsolatokat nem áldozza fel a mélyszlovák választók körében még ma is olcsó népszerűséget hozó magyarellenes szólamok kedvéért.
Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a rendezett államközi kapcsolatok még önmagukban nem garantálják a felvidéki magyarság érdekképviseletét.
Ahhoz, hogy a magyar közösség hallassa a hangját, a magyar pártnak ott kell lennie a pozsonyi parlamentben.
A cikk a Magyar7 2025/18. számában megjelent írás szerkesztett változata.
