2023. március 10., 16:50

Szlovák kormányválság: A politológus szerint a gond a bizalom elvesztése, nem a miniszterek párthovatartozása

A fő gond a kormány legitimitásával nem az, hogy a miniszterek melyik pártnak a tagjai, hanem hogy az egész kabinet elveszítette a parlament bizalmát – jelentette ki a TASR-nek Aneta Világi politológus, a Komenský Egyetem munkatársa.

Szlovák zászló
Fotó: TASR

Ám szerinte egy hivatalnokkormány sem működne hatékonyabban, mint a mostani, kinevezése akkor válna indokolttá, ha a megbízott kabinet miniszterei elkezdenének visszaélni a pozíciójukkal.

Parlamenti demokráciában a megválasztott képviselők a saját legitimitásukat átruházzák a miniszterekre is azzal, hogy bizalmat szavaznak a kormánynak. A képviselők megmérettették magukat a választáson, a kormány tagjainál ez nem feltétel, elvileg a kormányfőnek sem kell indulnia a választáson

– magyarázta Világi.

Egy hivatalnokkormánynak sem lenne nagyobb legitimitása, mint a mostani megbízott kormánynak, és a politológus szerint hatékonyság szempontjából sem lenne jobb, mert az új minisztereknek át kellene venniük a tárcát és megismerkedni a körülményekkel.

Világi szerint azzal, hogy az OĽaNO nem követeli a soraiból távozó miniszterektől, hogy mondjanak le, távolabb helyezi magát a kormány lépéseitől, függetleníti magát és nagyobb teret alakít ki a választási kampánymanőverezéseihez.

Az OĽaNO-nak most megfelel ez a helyzet. A képviselői továbbra is előterjeszthetnek a parlamentben olyan javaslatokat, amelyekkel jó pontokat gyűjthet a kampány alatt, a miniszteri pozícióval járó strukturális intézkedésekből pedig kimarad

– jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy Heger parlamenten kívüli pártja a miniszterei révén kampányolhat, Világi megjegyezte, ez nagyrészt azon fog múlni, hogyan viszonyul hozzájuk a média.

Nem előírás, hogy minden politikai vitaműsorban vagy hírműsorban szerepeljenek a kormány tagjai

– tette hozzá.

Hasonlónak nevezte a helyzetet, mint amikor egy parlamenti pártból lépnek ki képviselők és újat alapítanak, vagy átlépnek egy parlamenten kívüli pártba. Így folytat kampánytevékenységet a Hlas-SD, a Život vagy a Progresívne Slovensko is, amelyek parlamenten kívüli pártok, de vannak parlamenti képviselőik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.