Szerencse és iskolapad
A hazai, a magyarországi, az európai és a világpolitika vélt és valós színpadain is mozgalmas volt az elmúlt hét. Immár látjuk a konszolidációs költségvetést, oktatásunk lehetséges jövőjét, és a hazárdjáték-törvény kapcsán elgondolkodhatunk „a szerencse forgandó” szólásunk újraértelmezésén is.
Most már tudjuk, milyen formában vállal részt az állam a konszolidációból. Múlt kedden a parlament, a koalíció egységét megmutatva, 79 támogató szavazattal fogadta el az állami költségvetést.
A koalíciós pártok és a Rudolf Huliakhoz köthető függetlenek támogatásával elfogadott, 66 ellenzéki képviselő által ellenzett (a két szám összege azért nem 150, mert öten nem szavaztak) költségvetés 62 milliárd eurós bevétellel számol, míg a kiadási oldalon 67,9 milliárd euró látható. A 2026-ra tervezett hiány 5,8-5,9 milliárd euró, azaz a GDP hozzávetőleg 4,1%-a lesz. Az állampolgárok számára jó hír lehet, hogy az egészségügy 493, az oktatásügy 217 millió euróval nagyobb összegből gazdálkodhat, mint az előző évben. Ugyanakkor 90 millió euróval több jut védelmi kiadásokra is, mint 2025-ben.
A 2026-os költségvetés 369 millióval kevesebbet szán szociális kiadásokra, Jozef Ráž és Richard Takáč miniszterek is százas csomagban vásárolhatják a papírzsepit, sűrű könnyeik felitatására, a közlekedési és a mezőgazdasági tárca bevételei fél-fél milliárd körüli összeggel csökkennek, a közlekedési minisztérium 544, a mezőgazdasági 542 millióval kap kevesebbet, mint idén.
Az viszont ezekben a konszolidációs időkben nehezen érthető, hogy a Samuel Migaľ vezette beruházási minisztériumhoz miért vágtak hozzá 522 millióval többet... A költségvetés rövidtávon mérsékli a hiányt és bizonyos prioritások mentén javítja a működési kiadásokat. Strukturális, tartós konszolidációnak azonban csak részben tekinthető, mert a bevételi oldalon az intézkedések jelentős része pontos teljesülésre épül, és a kiadási oldalon a megszorítások nagy része beruházási elhalasztásként jelenik meg, ami jövőbeni költségek felhalmozódásához vezethet.
Most, hogy már a konszolidáció másik „serpenyőjét” is ismerjük, összességében elmondható: abból arányaiban az állampolgárok, vállalkozók és cégek, akaratukon kívül nagyobb részt kénytelenek vállalni, az állam a saját részén pedig nem minden területen takarékoskodik kellő racionalitással.
Az állam például sokkal jobban megadóztathatná a koalíciós képviselők által is csak szükséges rossznak nevezett hazárdot. A konszolidáció során ez nem történt meg kellő mértékben, a parlament pedig úgy viselkedett, mintha a szerencsejáték-lobbi egy az egyben átvette volna választott képviselőink irányítását.
A múlt héten a kormánykoalíció – hogyan máshogy – gyorsított eljárásban, 71 támogató szavazattal, 7 nemzeti párti képviselő tartózkodása mellett elfogadta a szerencsejáték-törvény módosítását. A módosítás értelmében az állam dönt a kaszinók létesítéséről, és lehetőség teremtődött arra, hogy a nemzeti lottótársaság (Tipos) díj ellenében átvegye a meglévő kaszinólicenceket, illetve külföldön is működtethetne szerencsejátékot.
Az ellenzéki pártok és civil aktivisták élesen bírálták a koalíció eljárását; több ellenzéki szereplő alkotmányossági aggályokra hívta fel a figyelmet, és kifogásolta, hogy a javaslat nem ment át teljes körű tárcaközi egyeztetésen.
A helyi önkormányzatok és önkormányzati szövetségek aggódnak amiatt, hogy a törvény visszaveszi a helyi döntési jogkört a kaszinókkal kapcsolatban. Azaz a kaszinók megnyitásáról a fővárosban fognak dönteni, míg annak következményeit helyi szinten fogják viselni. Ez aztán a szubszidiaritás elvének valóban mély megértéséről árulkodik…
A sajtóvisszhang és az iparági reakciók szerint a javaslat elsősorban bevételi-strukturális átrendezést céloz, de nem erősíti kellőképpen a prevenció és a támogatási mechanizmusok részletes kereteit (rehabilitáció, önkizárás rendszerei, helyi prevenció finanszírozása). Ez növelheti a hazárd esetében egyébként is hangsúlyos társadalmi kockázatokat.
Nem publikáltak elég részletes hatásvizsgálatot arról sem, hogyan módosulnak a helyi önkormányzati bevételek, a licencdíjakból származó állami bevételek és milyen rövidtávú hatásokra számítanak. Nem csoda, hogy még a koalíciós SNS is arra kérte az államfőt, ne írja alá a törvényt.
Miközben az oktatási tárca egyik háttérintézménye azzal borzolta a kedélyeket, hogy több településen hiányzik az anyanyelvi oktatás biztosításához szükséges intézményi háttér vagy kapacitás, emiatt minden ötödik magyar gyerek szlovák iskolába jár, a törvénygyárban az oktatási törvény módosításával erre ugyan nem, de számos más területre találtak megoldást.
A parlament több törvényt érintő iskolai „csomagot” fogadott el, amely a korábbi minisztériumi javaslatok alapján módosítja a többi között az oktatási törvényt, az iskolafenntartás és iskolafinanszírozás szabályait, valamint külön jogszabályt vezet be az iskolai igazgatásról. E hasábokon már többször bíráltuk a kötelező óvodalátogatás ötletét. Ez immár a törvénybe foglaltatott. Kötelező lesz a matematika érettségi. Külön törvény rendelkezik majd az iskolai igazgatásról, és változnak az iskolafinanszírozási és fenntartói státuszok. Úgy tűnik, a magán- és egyházi iskolák javaslatait a rétesként elnyúló egyeztetések és a szülők petíciós kezdeményezése ellenére, mintha teljesen figyelmen kívül hagyták volna.
A Kereszténydemokrata Mozgalom egyenesen a magán- és egyházi iskolák államosításáról beszélt, Tomáš Drucker oktatási miniszter viszont az elmúlt 20 év legnagyobb hatású reformjaként dicsérte a csomagot.
Nemzeti ünnepünkön, október 23-án, kis túlzással egész Budapest menetelt. A Békemenet az elmúlt évtizedek szimbolikus, kormányt támogató tömegrendezvénye, amelyre rengetegen érkeztek Magyarország minden szegletéből, de a határokon túlról is. Egy általunk is megszólaltatott székelyföldi csoport már előző nap elindult, hogy csütörtök reggelre Budapesten lehessen...
A menet a Margit híd budai hídfőjétől, a Szent István körúton át a Nyugati tér érintésével érkezett a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.
A beszéd központi motívuma a „háború vagy béke” kontrasztja volt: Orbán egyértelműen kijelentette, hogy Magyarország „nem megy háborúba” és „nem fog meghalni Ukrajnáért”, továbbá hangsúlyozta, hogy nem adják át pénzüket és fegyvereiket másoknak.
A beszéd másik hangsúlyos eleme a szuverenitás, a „magyar érdek” és a brüsszeli befolyással szembeni autonómia volt: Orbán a külső nyomásokkal szemben Magyarország saját útját és érdekeit hangoztatta, és a nemzet egységét helyezte előtérbe. „Ma az egész világon tudják, a magyar az a nép, amely soha nem adja fel önmagát. A világ sokat változott ’56 óta – 69 év nagy idő! –, de egy dolog nem változott, és nem is változhat. A tartás. A tartás nem változhat. Mert a forradalom szelleme nem a harcban, hanem a magyarok önbecsülésében él tovább. ’56 az emberi méltóság ünnepe” – hangsúlyozta.
A kormányfő párbeszédet sürgetett a „megtévesztett magyarokkal” és a fiatalokkal. „A béke hívei gyülekeznek. Olaszország és Szlovákia után Csehországban is fordult a szél, fordul Lengyelországban is, velünk van az Egyesült Államok elnöke, és mozog a föld az európai liberális elit lába alatt. ’56-ban Budapest volt az európai szabadság fővárosa, 2025-ben Budapest az európai béke fővárosa” – mondta beszédének végén.
Belpolitikai porondon a beszéd választási célja világos: megerősíteni a kormány narratíváját a „béke–szuverenitás” tengely mentén, és kizárni a háború melletti elköteleződés lehetőségét. A rendezvény és a beszéd egyértelműen a kormányzati bázis aktivizálására és a bizonytalan választók meggyőzésére irányult. Nemzetközi szinten pedig világos üzenet volt Brüsszelnek és a NATO-nak: Budapest elutasítja a közvetlen katonai elköteleződést Ukrajna mellett, és saját érdekeit helyezi előtérbe.
A nemzeti ünnepen a Mi Hazánk Mozgalom a Corvin közben emlékezett, és kimaradt a számháborúból, a Magyar Péter vezette Tisza párt azonban szintúgy vonult.
A Nemzeti Menetnek elnevezett rendezvény a Deák térről haladt a Hősök terére, hogy ott meghallgassa a pártelnök beszédét. Mondandóját Magyar Péter a „1956–2026 rendszerváltás” gondolatkeretbe helyezte, világosan kijelölve, hogy szerinte nem csupán történelmi emlékezés zajlik, hanem olyan politikai fordulat lehetőségét kínálja ez az ünnep, amely megnyithatja egy új korszak eljövetelét. Beszédében egykori és jelenlegi „népével szembefordult hatalomról” beszélt, pártját állítva rendszerváltó pozícióba.
A menetek résztvevői még buszra, vonatra sem szálltak, az online térben azonnal megindult a számháború arról, hol voltak többen. A tömegrendezvényeken való részvétel elemzésének még az offline világból van egy négyzetméter-alapú becslésen nyugvó módszertana, melyet korunkban már a mesterséges intelligencia is támogat, de ami csalhatatlan, az a mobiltelefonok cellainformációira építő becslés, azaz, hogy a környékbeli mobiltelefon-tornyokra az átlaghoz képest hányan voltak bejelentkezve. Eszerint a Békemeneten mintegy 80 ezer, míg a Nemzeti Meneten 45 ezer ember vett részt.
Bár a Békemenet megvalósult, a békecsúcsra még várni kell Budapesten. A Fehér Ház bejelentése szerint az előkészítő megbeszélések, köztük egy Marco Rubio és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nem vezetett érdemi előrelépéshez, minek hatására Trump úgy fogalmazott: „nem akarok egy eredménytelen találkozót”.
Az ukrán fél és az európai szövetségesek úgy értelmezték a halasztást, hogy Moszkva nem kíván érdemi engedményeket tenni, és az USA részéről sem kívánnak egyoldalú, látványos, de tartalom nélküli megbeszélést. Ez növeli a fegyveres támogatás és a szankciók fenntartásának valószínűségét.
Mindezt erősítik az Európai Tanács október 23-ai ülésén elhangzottak is. Az ET újra megerősítette az Unió szolidaritását Ukrajnával, követelte Oroszországtól az azonnali, feltétel nélküli tűzszünetet, illetve kijelentette, hogy Ukrajna védelmi képessége és integrálása az európai biztonsági rendszerekbe elengedhetetlen. Ugyanakkor markánsan elmaradt a konkrét döntés a befagyasztott orosz eszközök aktiválásáról az ukránok támogatásra. Az ET világosan kijelölte, hogy 2030-ra radikálisan magasabb szintre kell emelni az Unió védelmi és biztonsági képességeit.
Miközben Brüsszel a háborús retorikát erősíti, és az Európai Tanács döntései egyre inkább a fegyverkezés és a katonai elköteleződés irányába mutatnak, a béke hangja mind halkabb az Európai Unióban.
Megjelent a Magyar7 2025/43-44. számában.
