Szakértőket hallgatott meg a bíróság a Bonaparte-ügyben
Két építkezési szakértőt hallgatott meg pénteken a Pozsony I Városi Bíróság a Bonaparte lakókomplexum árával kapcsolatban. Az ügynek három vádlottja van, köztük Ladislav Bašternák, továbbá Milan Cílek és Stanislav Plutko. A szakértők feladata volt megbecsülni, mennyibe került a falak és a tetőszerkezet megépítése. A tárgyalás december 5-én folytatódik, elképzelhető, hogy aznap befejeződik a bizonyítás és elhangzanak a záróbeszédek.

A szakértők akkor vizsgálták meg az épületet, amikor már használatban volt. Megállapították, hogy a könnyített tetőszerkezet megnövelte a költségeket. Viszont nem tudták megvizsgálni a nyers szerkezetet, mivel ehhez bontási munkákra lett volna szükség, ezért annak költségeit az építkezési dokumentáció alapján becsülték meg.
Az ügyész 2022 júniusában tett vádemelési javaslatot Ladislav Bašternák és két társa ellen adó- és biztosítási csalás miatt. A negyedik gyanúsított, Peter Hrkotáč elhalálozott.
A vád nagy értékű jogosulatlan áfa-visszaigénylés, az adóhivatal több mint 913 ezer eurós kártérítésre tart igényt.