Szabadon engedték Jaroslav Haščákot
A Szlovák Legfelsőbb Bíróság csütörtökön szabadlábra helyezte Jaroslav Haščákot, a Penta pénzügyi csoport társtulajdonosát, valamint Dana A.-t.

A szenátus a terheltek által benyújtott fellebbezés ügyében megállapította, hogy indokolatlanul tartják fogva őket, majd eltörölte a Specializált Büntetőbíróság decemberi ítéletét.
A Legfelsőbb Bíróság munkabeosztása szerint az ügyben döntő szenátus tagjai Pavol Farkaš, Alena Šišková és Martina Zeleňáková.
A Specializált Büntetőbíróság vizsgálóbírója december 4-én rendelte el Jaroslav Haščák és Dana A. letartóztatását, eleget téve az ügyész javaslatának. Az indoklás szerint azért volt szükség az előzetes letartóztatásra, mert mindkét terhelt esetében fennállt a kollúzió, vagyis a tanúk befolyásolásának veszélye. A terheltek vallomást tettek, de tagadták a bűnösségüket.
Haščák ellen korrupciós bűncselekmények és pénzmosás ügyében indult büntetőeljárás. A Penta társtulajdonosa ezt követően lemondott minden, a pénzügyi csoportban betöltött ügyvezetői funkciójáról. Ugyanakkor tagadja, hogy elkövette volna azt, amivel gyanúsítják. A rendőrség összesen három személy ellen indított eljárást, mindhárom esetnek a Gorilla-ügyhöz lehet köze.
A Penta székhelyén, a pozsonyi Digital Parkban december 1-jén tartottak razziát felfegyverzett rendőrök.