Szabadlábon védekezhet Pozsony-Újváros volt polgármestere
Rudolf K., Pozsony-Újváros volt polgármestere továbbra is szabadlábon védekezhet - döntött hétfőn a Legfelsőbb Bíróság, és elutasította a Speciális Ügyészi Hivatal ügyészének panaszát a Speciális Büntetőbíróság korábbi döntése ellen.

A volt polgármestert kenőpénz elfogadásával gyanúsítják. Az ügyész indítványozta előzetes letartóztatásba helyezését. Ezt olyankor alkalmazzák, ha fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított befolyásolhatja a tanúkat, a szakértőket vagy a többi gyanúsítottat, illetve akadályozhatja a nyomozást.
Mindkét bíróság megállapította, hogy a gyanú megalapozott, de nem találtak okot az előzetes letartóztatásba helyezésre.
- hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke.
A rendőrség gyanúja szerint 2022 szeptemberében Rudolf K. közvetítőkön keresztül 150 ezer euró kenőpénzt kért egy befektetőtől azért, hogy a pozsonyi Kramáren, a Vlárska övezetben kiadja a határozatot két lakóház építésérének ügyében.
„Ártatlannak érzem magam, nem kértem kenőpénzt" – ismételte meg Rudolf K. a Legfelsőbb Bíróságon, és hozzátette, nincs ok arra, hogy őrizetben tartsák. Miután meggyanúsították, lemondott polgármesteri tisztségéről. Ezt nem sokkal hivatali idejének lejárta előtt jelentette be.