Svätopluk vesszői
Miközben a vesztes tábor jól láthatóan mély frusztrációba süllyedt, Peter Pellegrini április 6-i győzelme a kormányoldalon is érzékelhetően átrajzolta az erővonalakat. A tét nem csekély, hiszen a megürült házelnöki szék körüli taktikai küzdelem alapvetően befolyásolhatja a koalíció stabilitását.
Az ember nem is hinné, hány járatlan ösvény van a szlovákiai politikában. Tavaly tavasszal a hivatalnokkormány alkotmányos jogköreit taglalta a közvélemény, s megkockáztatom, a politikai osztály az újdonság varázsával. A múlt hét pedig azzal indult, hogy Pellegrini megválasztott köztársasági elnökként a hivatalos eredmény kihirdetésével azonnali hatállyal elveszítette a parlamenti mandátumát, s ezzel a házelnöki székét is.
Erre persze jó okkal legyinthetnénk Bölcs Salamonként, hogy nincs új a Nap alatt, hiszen a legkisebb koalíciós pártot elnöklő Andrej Danko már az államfőválasztást megelőzően is világossá tette a támogatása árát. Ahogy még az sem veszett egészen a feledés ködébe, hogy végül a koalíció egységét megbontva Danko az államfőválasztáson előbb rajtvonalra állt, majd az első forduló előtt a koalíció választóit megcélzó Štefan Harabin javára lépett vissza.
Az SNS elnöke jól olvashatóan személyes babérokra tör, legyen szó a házelnöki székről, akár az európai mandátumról. Minden jel szerint Danko egy ciklusban gondolkodik, felismerve, hogy a pártját múlt szeptemberben a parlamentbe juttató idegenlégiósok árnyékában hosszabb távon aligha tud labdába rúgni. Vagyis, ha már így alakult, szándéka szerint addig is jól kamatozó pozíciókra váltja a hatalmi tortaszeletet.
Vegyük csak sorra, Pellegrinit az első körben az előzetes várakozások ellenére Ivan Korčok maga mögé utasította, vagyis a második fordulóban igencsak rászorult a legnagyobb koalíciós párt szavazóira. Fico szájízét április 6-án legfeljebb az keseríthette meg, hogy Pellegrini ismét rácáfolt a várakozásokra, és fölényes győzelmet aratott.
A Grassalkovich-palotába beköltöző Pellegrini a jövőben még okozhat fejfájást Ficónak, de Korčok győzelmével nyilvánvalóan olyan hatalmi társbérlet alakult volna ki, amelyben adott esetben az ellenzékhez bekötött államfő a viszonylag gyenge kompetenciái ellenére is komoly nehézségeket támaszthatott volna a koalícióval szemben. Vagyis Fico joggal lehet elégedett az április 6-i befutóval.
A házelnöki szék megüresedése miatt megindult koalíciós pozícióharc azonban épp a választási sikerről terelte el a figyelmet, szinte órákon belül. Igaz eközben jól láthatóan az ellenzék a sebeit nyalogatta, ráadásul önsorsrontó bűnbakkeresésbe kezdett, amelyből még a zömében Pellegrinire szavazó magyaroknak is kijutott. Vagyis bár a koalíció nem tud felülni a siker keltette hullámra, az ellenzéknek sem marad energiája kihasználni a koalíciós pártok torzsalkodását.
Erre a taktikára rímelve a politikai kommunikáció igazi ínyencfalatát produkálta a múlt hétvégén Robert Fico. A kormányfő egy rádióműsorban felidézte a Nagymorva Birodalom bukását magyarázó mondát, figyelmeztető párhuzamként állítva a koalíció elé. Fico amellett érvelt, hogy a három koalíciós párt akkor lehet igazán erős, ha az államfői, a miniszterelnöki és a házelnöki pozíciót megosztják egymás között. Fico ezzel alig burkoltan Danko mellett állt ki a koalíciós vitában.
Az már csak kommunikációs gyöngyszem, hogy az érveit Svätopluk vesszőnyalábjával támasztotta alá. A nagymorva fejedelem a monda szerint a halálos ágyán az egymással viszálykodó fiait hiába intette, hogy fogjanak össze, mert úgy az önmagukban gyenge vesszőket nem lehet széttörni, azok nem fogadták meg a tanácsát. Csak a történeti hűség kedvéért tegyük hozzá, a trónviszály valóban megpecsételte a honfoglaló magyarokkal szembenéző ószláv államalakulat sorsát.
Danko személyes ambícióin túl a koalíciós pozícióharc valódi tétje a Pellegrinit elveszítő Hlas-SD jövője. Kérdéses, hogy a leginkább felépített politikusának távozásával a Hlas képes lesz-e tartósan megőrizni önállóságát, vagy a Smer lépésről lépésre felfalja a párt szavazótáborát.
A tavaly őszi választásokat követően, bár voltak ezzel ellentétes elemzői várakozások, a Hlasnak sikerült megkapaszkodnia, a felmérések szerint az erőviszonyok a koalíció két vezető pártja között lényegében befagytak. Azáltal, hogy Pellegrini a pártpolitika első vonalából az államfői székbe ül át, a helyzet azonban gyökeresen megváltozhat.
Vagyis, túl a szorosan vett pártpolitikai érdekeken, a szlovák baloldal komoly dilemma előtt áll, milyen szerkezeti felállásban vágjon neki a következő parlamenti választásoknak. Bár a hatalmi logika megkívánná, a baloldal ismételt egyesítése könnyen visszaüthet, ezért Robert Ficónak sokkal inkább a kivárás az érdeke.
A kormányfőt egyelőre az idő nem sürgeti, a következő parlamenti választástól három és fél évre vagyunk, ráadásul az ellenzék jelenleg megosztott és tehetetlen. A dilemma feloldása azonban idővel elkerülhetetlen lesz, jó eséllyel a helyes döntés megválasztásán múlik, hogy Robert Fico több ciklusra rendezkedhet-e be.
Megjelent a Magyar7 2024/16. számában.
