Šutaj Eštokék öröme, Šimečkáék bánata
Peter Pellegrini beiktatása előtt kongresszust tart a Hlas-SD és új pártelnököt választ – jelentette ki újságíróknak Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter. Reméli, olyan jó pártelnököt választanak, mint Peter Pellegrini.

„Szívvel-lélekkel szociáldemokrata vagyok, mindig baloldali voltam, és mindig igyekeztem úgy végezni a munkám, ellenzéki képviselőként és most belügyminiszterként is, illetve pártigazgatóként, hogy a párt előtérben legyen és az élbolyban szerepeljen minden választás előtt a közvélemény-kutatásokban” – szögezte le Šutaj Eštok.
A Hlas-SD nevében garantálta, hogy a párt szilárd tagja lesz a kormánykoalíciónak, mind a 27 képviselőjével támogatni fogja a kormányt, hogy jobb és nyugodtabb életet biztosítsanak az embereknek. Šutaj Eštok azt is leszögezte, a Hlas nem fog eltűnni, nem olvad be a Smer-SD-be.
Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy ki váltja Pellegrinit a pártelnöki poszton. Szerinte Denisa Saková gazdasági miniszter és Richard Raši (mindkettő Hlas-SD) beruházási miniszter is kiválóan teljesít a posztján.
– tette hozzá.
A belügyminiszter azt is kijelentette, örül, hogy tíz év után nemzeti elkötelezettségű államfője lesz az országnak. Szerinte az államfőválasztás megmutatta, hogy a szlovákok nyugalmat akarnak az országban, nem akarják, hogy az országot háborús konfliktusokba rángassák bele, és bíznak a kormányban.
„Csak a kormányzás során elért eredmények fogják garantálni, hogy az emberek ezt majd értékelik a parlamenti választáson, és örülök, hogy ez a kormányról szóló népszavazás még jobban végződött, mint maga a fél évvel ezelőtti parlamenti választás”
– tette hozzá.
– jelentette ki Michal Šimečka, a Progresívne Slovensko (PS) elnöke. A TASR-t Alena Kuišová, a PS médiaosztályának igazgatója tájékoztatta a párt állásfoglalásáról.
– jelentette ki Šimečka. Leszögezte, hogy Korčoknak és csapatának kiváló kampánya volt.
Šimečka rámutatott, hogy a Fico-kormány és a koalíciós pártok alattomos húzásokkal, hazugságokkal és riogatásokkal teli kampánya áthágta összes írott és íratlan szabályt.
– jelentette ki a PS elnöke.
Végezetül hozzátette, relatíve szoros eredmény született.
„Nem szabad elveszítenünk a reményt. Együtt kell működnünk, mobilizálni, lépésről lépésre le kell győznünk őket a soron következő választásokon. Nehéz lesz, de meggyőződésem, hogy lehetséges”
– mondta Šimečka.