Šutaj Eštok: Az önkormányzatok elégedettek az új állami kórház elhelyezésével
Az önkormányzatok elégedettek az új, Pozsonyszőlősön felépíteni tervezett állami kórház terveivel - jelentette ki Matúš Šutaj Eštok a Hlas elnöke az RTVS 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorában.

A műsor másik vendége, Michal Šimečka, a PS elnöke volt.
Az ellenzéki párt elnöke azt hangsúlyozta, hogy a kormány képviselői mindössze néhány nappal a sajtótájékoztató előtt ismertették a helyi önkormányzatokkal a kórházépítés tervét, amikor már a nyilvánosság elé is léptek a projekttel.
Šutaj Eštok elmondása szerint a helyszín egy részletes elemzés alapján bizonyult a legjobb megoldásnak.
– fogalmazott a Hlas elnöke, aki hozzátette,
már Tomáš Drucker korábbi egészségügyi miniszter is, aki akkor a Smer-SD jelöltje volt, Pozsonyszőlőst tartotta a legmegfelelőbb helyszínnek, ám akkoriban a terület még nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel.
Michal Šimečka kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy valóban megvalósul-e a kórház megépítése. Mint mondta,
a jelenlegi kormánykoalíció már harmadszor változtatta meg a kórház tervezett helyszínét.
Szerinte az is kívánatos lenne, ha a kormány a döntés meghozatala előtt egyeztetett volna az ellenzékkel is.
– fogalmazott Šimečka.