2022. június 26., 10:51

Sűrű hét a parlamentben: Sulík és Budaj visszahívása, valamint a szivárványos zászló is terítékre kerül Pozsonyban

Kedden folytatódik a parlament 66. ülésszaka, érdekes dolgok várhatóak!

parlament
Fotó: TASR

Ha minden a tervek szerint alakul, rögtön jövő hét kedden Richard Sulík gazdasági miniszter visszahívásáról tárgyalnak majd a honatyák és honanyák. Mint arról korábban beszámoltunk, a tárcavezető széke azért inog, mert ellenzéki képviselők szerint Sulík mulasztott, amikor nem sikerült kedvezőbb mentességi feltételeket kicsikarnia Szlovákiának az Uniós olajembargó alól. 

A Smer-SD ezen kívül azzal vádolja a minisztert, semmit nem tett és tesz azért, hogy a lakosságra zúduló gazdasági terheket mérsékeljék.

Sulík visszahívásának kísérlete június 16-a óta húzódik, de nem tudni, a jövő héten szavaznak-e egyáltalán a miniszterről. 

Egy másik kormánypárti tárcavezető is terítékre kerül, akár már kedden. Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter visszahívását a korábban Kotleba-párti, ma Republikás Miroslav Suja körül csoportosuló képviselők kezdeményezték, arra hivatkozva, hogy képtelen kezelni az egyre komolyabb problémát jelentő medvekérdést. Budajról várhatóan kedden későn délután döntenek.

A 66. ülésszak különösen sűrűre sikeredett, ugyanis két másik, országos figyelmet kapó ügy is napirendre kerül.

A Gyimesi György, illetve a korábbi Kotleba-párti képviselő, Tomáš Taraba által beterjesztett javaslat sorsa is eldőlhet a jövő héten. Talán olvasóink is emlékeznek rá, Gyimesi és Taraba törvénymódosítást kezdeményezett, hogy a középületekre ne lehessen semmilyen, szexuális orientációt propagáló zászlót kitűzni. A szivárványos törvény élénk vitát váltott ki a szlovák közéletben, kíváncsian várjuk, milyen sorsra jut.

Szintén az ülésszak keretében tárgyalnak majd a szlovák közszolgálati tévé és rádió, az RTVS új igazgatójáról. Jelenleg nyolc jelölt pályázik a posztra, de szinte biztosra vehető, hogy a választás még hetekig elhúzódik, korábban arról is hallani lehetett, csak szeptemberben választják meg az új igazgatót.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.