2022. augusztus 26., 12:22

Sulík fia apjához hasonlóan jó üzletember, de olyan provokatív, mint Matovič

Filip Sulík, a gazdaságügyi miniszter fia az utóbbi időben reflektorfénybe került a szlovák sajtóban. Nemcsak a saját maga által programozott Youdare internetes oldallal – melyben fiatalok kihívásokat hajtanak végre, akár fizetésért is – hívta fel magára a figyelmet, hanem az interneten és interjúkban kifejtett véleményével is.

Sulík fia
Fotó: Filip Sulík Instagram

A fiatalabb Sulík saját bevallása szerint az általános iskola nyolcadik osztályában érezte meg először, hogy édesapja „híres”, de unalmasnak tartotta azt, amit apja csinál.

Nem érdekelte a politika és továbbra sem tervez politikai pályára lépni. Elmesélte, hogy szülei válása ugyan megrázó volt, jól kezelte és mindkettővel a mai napig teljesen normális kapcsolatot ápol.

Filip nagyon fiatalon még modellként is dolgozott. Akkori barátnőjét kísérte el eválogatásra, mikor felfigyeltek rá és felkérték, hogy modellkedjen. Fél évvel később azonban fizetés híján felmondott. Míg édesapjától és édesanyjától heti rendszerességgel zsebpénzt kapott, hamar megtanulta azt beosztani és önállósodott, programozóként tevékenykedett.

Ekkor pattant ki fejéből a Youdare ötlete, majd egyik barátja segítségével meg us találta első befektetőjét. Már fél éve működik a platform, nyolcan dolgoznak állandóan a cégnél és a részmunkaidősökkel együtt 12-en vannak.

A Youdare-t a Tiktok-hoz hasonlítja, állítása szerint konkurenciaképes. Elárulta, hogy új biztonsági rendszereken dolgoznak, ami az arcfelismerésen alapul majd, hogy megelőzzék a kiskorúak regisztrálását az oldalon, ezzel beelőzve az Instagramot, akik ugyan ezt a módszert akarják felhasználni. Kétmillió eurót fektetnek a projektbe és nemsokára két dolgozójuk repül Amerikába, hogy felfuttassák a platformot, szerinte ott nagyobb a kereslet a hasonló tartalmakra.

Filip azt állítja, a legnagyobb Youdare siker az volt, amikor Dame, egy szlovák rapper kihívta cseh kollégáját Maniac-ot, akinek dobozokat küldött, amelyeket annak ki kellett nyitnia. Az egyikben ezer euró volt, amit végül egy favágónak küldtek, akire Németországban rázuhant egy fa és súlyosan megsérült. Beszámolt arról is, hogy a mai napig moderálják az oldalt, a veszélyes, furcsa kihívásokat azonnal törlik, mert szélsőséges esetekből nincs hiány.

Sulík fia rengeteg kommentet kap influencerektől és pikánsabb hangvételű üzeneteket is. Bevallotta, hogy ha valaki randira hívná üzenetben a követői közül, belemenne. „Én úgy gondolom, hogy egy férfinak egy párja kell, hogy legyen, egy feleség, akihez hűségesnek kell maradnia. Nem tartom azonban helyesnek, ha egy férfi kizárólag egyetlen szexuális kapcsolatban él. Egy férfinak több szexuális partnere kellene, hogy legyen, különben egészségtelen az számára” – nyilatkozta Sulík.

Azt is megemlítette, hogy ezek a hozzászólások leperegnek már róla, és ha van is amelyik rosszul esik neki, igyekszik figyelmen kívül hagyni őket. A szexualitással és a rasszizmussal kapcsolatos témákban már nem szeretne véleményt formálni, s azt is hozzátette, édesapja a legtöbb megnyilvánulásával nem ért egyet, de elfogadja, hogy két különálló személyről van szó, akik mást gondolnak. Nem avatkozik be az életébe, de beszélgetni szoktak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.