Sulík: Az SaS nem kíván együttműködni a Hlas-szal
Az SaS önállóan indul a választáson és az elnöke, Richard Sulík lesz a listavezető – ezt maga Sulík erősítette meg a TASR-nek adott interjúban. A párt leszögezte, hogy a Smer-SD-vel semmiképp nem lép koalícióra, a Hlas-SD Sulík számára „nem kívánatos partner”.

A más pártokkal való együttműködésről Sulík csak akkor akar beszélni, ha már ki lesz hirdetve a választás időpontja.
– mondta a TASR-nek.
Hozzátette, a párt kongresszusa már korábban úgy határozott, hogy nem léphetnek koalícióra a Smer-SD-vel. „Ez nem egy választásra szólt, hosszú távú döntés” – tette hozzá.
Az SaS önállóan indul a választáson, Sulík tárgytalannak tartja a pártegyesülésekkel kapcsolatos felvetéseket. Lucia Ďuriš Nicholsonová EP-képviselő alakulófélben levő pártjával tudja elképzelni a parlamenti együttműködést. Ďuriš Nicholsonová korábban az SaS képviselője volt. „Ha pártot alapít és bejut a parlamentbe, elképzelhetőnek tartok egy koalíciót, de a választáson önállóan indulunk” – szögezte le. Az SaS elnöke szerint nincs sok esélyük a sikerre a választások előtt egyesülő pártoknak.
– mondta Sulík a demokratikus erők összefogására vonatkozó felvetésekről.