Sólymos László: Gesztusokkal már tele a padlás, a problémákat kell megoldani
A Most-Híd elnöke Igor Matovič kormányfő reggeli bejegyzésére reagált.

Sólymos László, a Most-Híd elnöke, szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében úgy fogalmaz:
a kormányfőnek egy korábbi fb-bejegyzésére már reagáltam, mert mélyen érintett annak tartalma. Én ugyanis nem tartom magam Szlovákia alsóbbrendű polgárának, a kisebbségi érzésnek még a nyoma sincs bennem".
Sólymos hozzáteszi: "annak ellenére, hogy Igor Matovič mai bejegyzése sem az első világháború, sem a második világégés után ért sérelmeinkről szól, a keddi baráti találkozóhoz hasonlóan ezt is pozitív gesztusként értékelem.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy hasonló gesztusokkal már tele a padlás. Tovább kell lépnünk a szociális hálón tett gesztusokon, és egyéb fórumokon is beszélnünk kell a kormányfő által megnyitott témákról."
Sólymos szerint mindez "nem lesz egyszerű, főleg most, amikor a kormányban, de még a parlamentben sincs magyar érdekképviselet.
Ez, mint ahogy azt az utóbbi napok politikai történései mutatják, a szlovák-magyar viszonyt is újra feszültséggel terhelheti. Ezt semmiképp sem szeretnénk, hiszen tíz éve épp az ellenkezőjén dolgozunk".
"Indítsuk el a történelmi sérelmek és traumák feldolgozását célzó valódi párbeszédet. Méltó módon, megfelelő formában. Ha ez a cél, ebben tudunk segíteni" - zárul a Most-Híd elnökének közleménye.
Címkék