Sokkal tartozunk az édesanyáknak
Az élet él és élni akar. Mindennap megtapasztalhatjuk ezt, még most is, amikor az egész világ a rettegett vírus fogságában vergődik. Nap mint nap sok száz, sok ezer apróság sír fel a kórházak szülészetén. Az új élet hordozói és továbbvivői az édesanyák, akik dacolva mindennel, az egész életüket arra teszik fel, hogy akit kilenc hónapig a szívük alatt hordoztak, becsülettel felneveljék.
Ráadásul mindezért semmit sem várnak cserébe. Persze jólesik nekik a köszönöm, egy-egy szál virág és ölelés anyák napján. Az idén sokak számára ez is elmarad, a távolság és a vírus nem engedi, hogy anya és gyermeke átölelhesse egymást. A köztük levő örök kapcsot azonban soha semmi nem tépheti szét. Aggódás és öröm. Fájdalom és reménység. Árnyék és fény. Túlcsorduló szeretet. Hivatásnak is szokták nevezni.
Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének (MÁNCSE) vezetője szerint az anyaság szerepét ebben ez értékvesztett világban egyre fontosabb hangsúlyozni. Az idén sajnos elmaradnak az anyák napi rendezvények, pedig ezek mindig jó alkalmul szolgálnak arra, hogy felhívják a figyelmet a nők legfőbb hivatására. Ő maga a feleségével együtt négy gyermeket nevelt fel, és már unokái is vannak, vagyis naponta tapasztalja, milyen feladatok és terhek hárulnak a családokra és azon belül az édesanyákra.
Tudnak-e segíteni az egyedül maradt édesanyákon, hiszen a válások korát éljük, ráadásul nagyon sok férfi idő előtt távozik a földi életből, sok az özvegyasszony.
– Több esetben segítettünk már bajba jutott anyákon. Lakást és munkahelyet biztosítottunk számukra, hogy el tudják tartani a gyermekeiket. Ilyenkor mozgósítjuk az ismeretségi körünket. Nem hagytunk még egyedül a bajban se anyát, se apát. Tagcsaládjainkra figyelünk, különböző programokat, táborokat szervezünk, ahol sok okos tanácsot kapnak arra vonatkozóan is, hogyan lehet kilábalni a nehéz élethelyzetekből.
Azt tapasztalom, hogy a nagy család általában mindig erős pilléreken áll, erős az összetartás, és a bajban is jobban összekapják magukat. Persze akadnak közöttük olyanok is, akik most a járvány miatt igen nehéz anyagi helyzetbe kerülhetnek.
Egyesületünk ezen a téren is megpróbál majd segíteni, nem hagyjuk egyedül családjainkat – mondja, hozzátéve, ahhoz, hogy például a mostanában sokat emlegetett mezőgazdaságban fantáziát lássanak az emberek, más állami hozzáállás kell. Jelenleg abból ugyanis egyetlen család sem tud megélni.
A nagycsaládosok számára a legnehezebb időszak általában az, amikor a gyermekek jövendő hivatásukra készülnek, középiskolába, egyetemre járnak.
– Pontosan ezért is alakult meg az egyesületünk, hogy ilyen helyzetekben segítő kezet nyújtsunk. Saját magam is átéltem mindezt, hiszen mind a négy gyermekem főiskolára járt. Őszintén mondom, nehéz idők voltak, de kibírtuk. Csak az útiköltség tetemes összegre rúgott, nem is szólva az egyéb kiadásokról. Gyerekeim azonban tudták, és erre más nagycsaládosok figyelmét is felhívjuk, hogy érdemes jól tanulni, mert akkor ösztöndíjat kaphatnak. Még a legnehezebb körülmények közt élő anyuka gyermeke is ráhajtott a tanulásra, hogy ösztöndíjhoz jusson. Vannak, akik munkát is vállalnak az iskola mellett. Mindig van kiút és akad megoldás.
Pásztor Csaba szerint az új kormányprogram családokat érintő részében ugyan vannak előrelépések, de nincs benne annyi plusz, amiért a fiatalok zöme bátrabban vállalna nagy családot.
Úgy véli, talán azért, mert Szlovákiában még nem annyira rossz a demográfiai helyzet, vannak vidékek, ahol nem ritkaság a 4-5 gyermek egy-egy családban. Sajnos, a déli országrészben, ahol mi, magyarok élünk, sokkal kedvezőtlenebbek a mutatók. A családpolitika jelenleg még nem prioritás Szlovákiában, jegyzi meg kis keserűséggel a hangjában.
– Azzal a világszerte eluralkodott jelenséggel is nehéz szembemenni, hogy a nők egyre idősebb korban vállalkoznak az anyaságra. Ha későn szülnek, félő, hogy megállnak egy gyermeknél. Ismerek azonban olyan nőt is, aki még negyvenévesen is vállalta a nagy családot. Harmadik gyermekét 47 évesen szülte. Az anyaság becsületének visszaszerzésére több mód is kínálkozna. Nekünk volt egy javaslatunk, hogy a dolgozó gyermekek legalább fizetésük 1 százalékát adhassák a szüleik nyugdíjába, hiszen a több gyermeket felnevelő anyuka kevesebb évet tud eltölteni a munkaerőpiacon, miközben otthon hasznos munkát végez, neveli a jövő adófizetőit. Nagyon jó lenne az is, ha megérnénk, hogy a minimálbér szintjére emelnék a gyermekgondozási segélyt. A gyermekvállalás nem csupán pénz, hanem sokszor párválasztás kérdése is, a lányok például a fiúk éretlenségére panaszkodnak. A fiatalemberek nehezebben vállalják a családdal járó felelősséget.
Lukács Mária az illésházi alapiskola 1–4. évfolyamában tanít, de most 15 hónapos kislányával, Lucával van gyesen. Az élet a koronavírus-járvány idején is zajlik náluk, hiszen a két nagyobb gyerkőccel, a kilencéves Sárával és a hétéves Zsófiával tanulni is kell délelőttönként.
Az online oktatásba itt-ott a legkisebb csemete is „beleszól” a maga babanyelvén. Úgyhogy egyáltalán nem unalmasak a napjaik. Mária – aki szerint sok gonddal, de még több örömmel jár az anyaság – senkivel sem cserélne, hiszen mindig is több gyermekre vágyott.
– A férjemmel mindig is nagy családban gondolkodtunk, a két lány után szerettünk volna egy kisfiút is. De a sors úgy hozta, hogy végül lányos szülők lettünk. Ezt persze egyáltalán nem bánjuk. A két nagyobb lányunk között csak 19 hónap a korkülönbség, míg kicsik voltak, bizony megéltünk nehéz pillanatokat is, most azonban már nagyon jól elvannak, és együtt pesztrálják a kishúgukat. Aki mióta elindult, sorra fedezi fel maga körül a dolgokat, bemegy a szobájukba is, hogy kölcsönvegye a játékaikat. Ez a nagylányoknak persze nem mindig tetszik. De Luca amúgy jó baba, most kezd beszélni, sokat alszik, el lehet mellette végezni a házimunka jó részét – meséli Mária, akinek minden szavából érződik, mennyire boldog és büszke a gyermekeire.
Pedig a kezdet kezdetén nem úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezték. Nem és nem akart megfoganni az első baba. Négy évet kellett várniuk, miközben még mesterséges megtermékenyítésen is átesett, ami nem járt sikerrel.
Végül vágyuk mégis valóra vált, ahogy ő mondja, a jóisten megsegítette őket, s természetes úton esett teherbe első gyermekével, a másik kettő pedig már minden gond nélkül jött.
S hogy mit érzett, amikor háromgyermekes anyává vált, és tulajdonképpen nagy család lett az övék?
– Sokkal több lett a szeretet, bár nem tagadom, a gond is. Nem könnyű ma három gyermeket nevelni. Itt a nagy családokra nem irányul annyi figyelem, mint Magyarországon. De a pénz nálunk egyáltalán nem játszott szerepet abban, hogy vállaljuk-e a harmadikat. Nagyon családcentrikusak vagyunk a férjemmel együtt, aki futárként dolgozik, s emiatt sajnos keveset tud lenni a gyermekekkel. Számunkra így, hogy öten vagyunk, kerek a világ. Szeretek itthon lenni a gyermekeimmel, de már nagyon készülök arra, hogy amikor a pici hároméves lesz, visszatérhessek az iskolába. Fontos számomra a hivatásom.
Máriával még sokáig beszélgetünk arról, mi is az anyaság, hogyan lehetne megfogalmazni azt a semmihez sem fogható érzést, amikor megszületik a babánk, és először nézünk egymásra. Gyerekek nélkül sokkal szegényebbek lennénk.
– Úgy vettem észre magamon, minél több gyermekem lett, annál pozitívabban tekintek a világra. Az itthoni történések, feladatok annyira lekötnek, hogy például nincs időm a mostani járvány fölött töprengeni. Az az igazság, hogy gyermekek nélkül el sem tudnám képzelni az életemet. Nincs az a karrier, az a jómód vagy az a szabadság, ami többet érne, mint az a határtalan boldogság, amit a gyermekeim tudnak adni. Böjte Csaba szavai jutnak az eszembe, aki azt mondta: „Bármit megszerezhetsz, megépíthetsz, de azok csak élettelen dolgok, idővel megsemmisülnek, megeszi őket a rozsda. De ha egy gyermeknek életet adsz, az örökkévalóságban is veled lehet. Ha másokban szeretetfolyamokat indítasz el, az örök életbe vezetnek téged. Nincs ennél értékesebb!”
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/19. számában.
